Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Hogyan olvassuk a Jelenések könyvét?

tervek könyvének titkát, mint ahogy az efezusi levél szerint „Krisztus misztériumát a Lélek kinyilatkoztatta a szent apostoloknak és prófétáknak“ (3,5), az „örök szándék“, amely „kezdettől fogva rejtve volt, nyilvánvalóvá lett“ (3,9.11), hogy ti. Izraelből és a pogányokból Isten egy népet akar magának (vö. 2,14-15). Az Ószövetség érvénye, értéke és szerepe így véglegesen bebizonyosodott és tisztázódott.

Az üdvösségterv hátramaradt, még függőben lévő utolsó szakaszát a könyv második fele (12—21. fejezet) tárgyalja, amelyhez a 10. és 11. fejezet vezet át. A 10. fejezetben a látnok egy második, rövidebb könyvtekercset kap, amelynek tartalmát a szó szoros értelmében meg kell emésztenie: „Fogd a könyvtekercset és nyeld le“ (10,9). Ezután közölnie kell az új kinyilatkoztatást egy újabb prófécia-sorozatban: „jövendölnöd kell ismét“ (10,11). A 11. fejezet írja le a nagy katasztrófát, amely a két rész közötti átmenetet jelzi. Aligha tévedünk, ha a két prófétának a „szent városban“ való működését az Egyház jeruzsálemi hithirdetésére vonatkoztatjuk, amelyet a hivatalos vezetőség elvetett, és evvel „szellemi értelemben Szodoma és Egyiptom“ lett, vagyis a bálványimádó népekkel egy színvonalra süllyedt, s ezért elpusztult (11,8). A város pusztulása nem teljes („a város tizedrésze összeomlott“: 11,13), mert csak a földön éri pusztulás, égi valóságát (magát „a templomot, az oltárt és az ott imádkozókat“: 11,2) nem érte el a vész. A fejezet végén az Isten temploma és a szövetség szekrénye „a mennyben láthatóvá válik“ (11,19), ami a szó szoros értelmében a szent város mennybe vitelét jelenti. Míg tehát fizikai értelemben elpusztult, igazi, lelki valóságában „mennyei Jeruzsálemmé“ vált.

Valóban Jeruzsálem városának 70-ben történt elpusztulása az a történelmi esemény, amely a kereszténységet végképp leválasztja mind a zsidóságról, mind az Ószövetség szent városáról, amely a zsidó háború előtti évekig (legalábbis szent Jakabnak, „az Úr testvérének“ 44-ben történő kivégzéséig) mint az egyházi földrajzi központja szerepelt. Csak ezt követően bontakozik ki az a végső drámai konfliktus, amely a megváltás tervének világot átfogó méreteit kinyilvánítja. Az üdvösségterv kozmikus méreteit kezdi megmutatni az új látomássorozat, amely a 12. fejezetben kezdődik a napba öltözött Asszonyról. A Sátán és a krisztusszülő, világot evangelizáló Egyház harcának leírása kezdődik itt. Az asszony összes gyermekét üldözi a Sárkány, aki azonos a Teremtés könyvének Öskígyójával (12,7). Persze így az Asszony és Éva, valamint az Asz- szony és Szűz Mária között szimbolikus kapcsolatok mutatkoznak, amelyek kidolgozása azonban a látnokot alig foglalkoztatja. (Ezt csak a második század végén szent Iréneusz kezdi részletesebben vizsgálgatni.) Az ó figyelmének központjában a Sátán erejének konkrét megvalósulása áll: az a római hatalom, amely most már nyíltan imádást követel magának. Itt találkozunk a Domitianus- kori császárság és a kereszténység összeütközésének fő .forrásával: a Domi- tianus alatt intézményesedö császárkultusz a keresztény lelkiismeret számára elfogadhatatlan. A látnok - valóban prófétai módon — előre látja, hogy a csá32