Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Hogyan olvassuk a Jelenések könyvét?

géta ezekre a „megfejtésekre“ fekteti a fő hangsúlyt. A különbség legfeljebb abban nyilvánul meg a magyarázók között, hogy a racionalista irányzatúak rendszerint a szimbólumok mögött elsőszázadbeli vagy korábbi eseményekre látnak utalást, viszont az ún. „fundamentalista“ magyarázók mindenben lehetőleg számunkra írt jóslatot találnak. így tehát a magyarázatok egy része elsősorban az ókori történelem eseményeivel párosítja össze a könyv jelképes leírásait, míg mások a könyvben a közelmúlt vagy — ami sokkal izgalmasabb — a közeli jövő jelenségeit fedezik fel: pestisjárványt, éhséget, világháborút vagy nukleáris katasztrófát, attól függően, hogy a magyarázó maga milyen korszakban él. így azután valóban felmerül a kérdés: hol és hogyan vonjunk határt a szimbólumok történelmi és teológiai magyarázata között?

b) Apokaliptikus módszer

Ez az értelmezési mód a 6. fejezettől kezdve lényegében mindent a végítélet idejére vagy az ítéletet közvetlenül megelőző időkre vonatkoztat. Helyesen látja, hogy a Jelenések könyvének nagy része szorosan követi azt az irodalmi műfajt, amelynek az Ószövetségben legkiválóbb képviselője Dániel próféta könyve. Főtémája tehát nem annyira az Egyház időben kiterjedt történelmi egzisztenciájának leírása, hanem a „végső idők“. E módszer művelői sokszor megjegyzik, hogy a Jelenések könyvének távlatában az Egyház egész története teológiailag a „végső időkhöz“ tartozik, tehát - valamilyen értelemben - minden idő tragikus eseménye, megrázkódtatása helyesen azonosítható a könyvben található szimbólumokkal, de végső fokon csak az utolsó ítélet az a történelmi esemény, amellyel a könyv prófétai módon foglalkozik.

Ez a módszer annyiban helytálló, amennyiben a könyv szimbolikáját irodalmi párhuzamok alapján próbálja magyarázni. A „megfejtést“ tehát nem annyira a kor eseményeiből kiindulva, hanem a kor ún. apokaliptikus irodalmának fel- használásával kell megtalálnunk. Az irodalmi források jelentik az Ószövetség bizonyos prófétai könyveit és azok későbbi magyarázatát (elsősorban Dániel, Ezekiel és Jeremiás könyveiről van szó), de jelentenek fontos újszövetségi szakaszokat is: Krisztus Urunk eszkatológikus beszédeit (lásd főképp Mt 24-25; Mk 13 és Lk 21) valamint egyes páli szövegeket (1Tesz 4,13-18; 2Tesz 2,1-12; 1Kor 15,20-58), sőt más leveleket (főképp Péter második levelét és a vele rokon Szt. Júdás-levelet). Az utolsó évtizedekben egyre több adat került elő arról is, hogy az első keresztény évszázadban mind zsidó, mind keresztény körökben aránylag gazdag apokaliptikus irodalom virágzott. Ezek azonban jórészt elvesztek vagy csak töredékesen maradtak fenn. Az egyiptomi homokból felbukkanó papiruszleletek, a qumrani barlangok tekercsei, valamint a Nag Ham- madi-féle leletek gnosztikus iratai alapján ma már kissé világosabban látjuk: a Jelenések könyve egy olyan műfajhoz tartozik, amelynek csak egyetlen darabja került bele a szentírásba, míg a többi „megméretett és könnyűnek találtatott“, azaz legalábbis eretnekgyanúsnak tűnt, és nem nyerte el az egyházi vezetők hivatalos támogatását. E téren még a tudomány erősen tapogatózik,

26