Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: Eszkatológia és keresztény élet

Ha a társadalmat építi, már nem önmagától, hanem Istentől várja a tökéletes várost, a vőlegénye számára felékesített égi Jeruzsálemet. Még a léleknek ellenálló és lassan halálba hajló teste sem tölti el kétségbeeséssel: várja a föltámadást, mikor az ő teste is Krisztus lelki testéhez hasonlóan a szeretet tökéletes kifejezőjévé válik. Már nem földi valóságokban remél, de éppen ezért a földi valóságok a teljes, az igazi, az eszkatológikus valóság hírnökeivé válnak számára.

Vájjon mikor érik meg az emberiség az Isten országának végleges eljövetelére? Nem időpontot kérdezünk, hiszen Krisztus az időpontra vonatkozólag teljes bizonytalanságban akart hagyni bennünket: az állandó várakozás, az állandó radikális „létbizonytalanság“ a keresztény élet lényeges tartozéka. Inkább a végleges eljövetel feltételeit kutatjuk. Congar kifejti, hogy az emberiségnek el kell érnie egy bizonyos fejlődési fokot ahhoz, hogy Isten betetőzze és véglegesítse művét. Egy gyermeket nem lehet érvényesen pappá szentelni, mert hiányzik a szükséges pszichológiai érettsége; ugyanakkor egy fiatalember pszichológiai érettsége csupán egyik feltétele, de nem oka pappászentelésé- nek. Hasonlóképpen egy fejletlen emberi kultúra és civilizáció, egy fejletlen emberi társadalom még nem bontakoztatta ki mindazt a gazdagságot, amit Isten az ember teremtésében eltervezett. így egy bizonyos fokú emberi haladás egyik feltétele, de nem oka az Ország végleges eljövetelének. Azt viszont nem tudhatjuk, milyen fokú haladást tart Isten elégségesnek ahhoz, hogy művét befejezze. Ezért a történelem lezárása, Krisztus második, végleges eljövetele bármelyik napon esedékes lehet.

Azt azonban tudjuk a kinyilatkoztatásból, hogy a civilizáció és kultúra haladásánál végtelenül fontosabb a tiszta szeretet „felhalmozódása“ az Egyházban és az ettől erősödő vágyakozó imádság. Az Ország eljövetele ki nem érdemelhető kegyelem. De amint a Messiást az Isten kegyelméből „kegyelemmel teljes“ Szűz imája vonzotta le először a földre, úgy reméljük, hogy második, dicsőséges eljövetelét is megelőzi az Isten kegyelméből kapott tiszta vágyakozás imája. Azért jön majd, mert meghallgatta a Lélek és a menyasszony imáját: „Jöjj el, Úr Jézus!“ (Jel 22,17.20.)

Ennek a vágyódó imának a „begyakorlása“ terjedjen ki egész életünkre. Láttuk, hogy a megfeszített és feltámadt Krisztus valóságosan, a hitben felfog- hatóan bennünk él és működik, de jelenlétének és működésének akarva-akarat- lanul (a halandó test nehézségi ereje miatt) még ellenállunk. Ezért kérjük mindennap: „Jöjjön el a Te uralmad! Nemcsak a történelem végén, nyilvánvalóan, a testben és az egész univerzumban, hanem ma és holnap mibennünk, az egyházi közösségben és az egyénben. Vedd át az uralmat egészen értelmünk, akaratunk, érzelmeink és cselekedeteink felett. Hadd valósítsuk meg önmagunkban és közösségeinkben a Te akaratodat, a szeretet rendjét. Hadd fedezze fel a világ, hogy az Isten országa már valóban közöttünk van.“

16