Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: Eszkatológia és keresztény élet

Egy másik fogyatékossága a felszabadítás teológiájának, hogy nem hangsúlyozza: a bűnt megtestesítő struktúrák nemcsak bűnre vezethetnek, hanem a Krisztus keresztjében való részesedéshez is, amelyből élet és megszentelő- dés fakad akkor is, ha a bűnös struktúrát nem tudjuk megváltoztatni. Azt, aki szereti Istent, semmilyen bűnös társadalmi rend sem választhatja el Krisztustól. Összetörheti, keresztre feszítheti, de sohasem kényszerítheti a bűn elkövetésére. Sőt végső fokon mindez javára válik, eszközzé ahhoz, hogy Krisztussal egyre mélyebben egyesüljön.

Egy másik formája annak a kísértésnek, hogy az ember evilági tevékenységét az Isten országának építésével azonosítsuk, a „Secular City“, az „evilági város“ teológiája. Leghatásosabban Harvey Cox fogalmazta meg hasonló című könyvében. Eszerint a kulturális haladás és civilizációs munka, az evilági város építése jelenti az Isten országának megvalósítását. Míg a felszabadítás teológiájában az embert önmagától elidegenítő struktúrák megváltoztatásán van a hangsúly, itt inkább a civilizáció és kultúra fejlesztésén.

Igaz, hogy az emberi haladás jelentős tényező az Isten országa előkészítésében, de nem okozza annak létrejöttét. A társadalmi együttélés és együttműködés egyre fejlettebb formái, a művészetek és tudományok művelése a teremtés elején kapott isteni parancsot valósítja meg: az ember hajtsa uralma alá a földet, legyen sáfára, sőt továbbfejlesztője a teremtés művének és ebben a történeti fejlődésben valósítsa meg az emberi természet egész gazdagságát (vö. Gaudium et spes 35). Az így növekvő „új emberi család közössége“ a II. Vatikáni Zsinat szerint „némiképp már sejteti az eljövendő világ körvonalait“ (GS 39).

Ennek az előkészítésnek a végső eszkatológikus valósághoz való viszonyát a Zsinat az Eukarisztia szerkezetével illusztrálja (GS 38). Az eukarisztikus áldozat bemutatásához szükség van az ember előkészítő munkájára. A kenyér és a bor az ember evilági munkájának, gazdasági és társadalmi együttműködést teremtő tevékenységének a gyümötcse. A kenyérben és a borban tehát nem a puszta „vad természetet“, de nem is közvetlenül önmagunkat, hanem a „megművelt természet“ gyümölcsét, mint önmagunk és az emberi munka jelképét visszük az oltárhoz. Mindez azonban csak előkészítés; csak az anyagot szolgáltatja az áldozathoz. Azt az áldozatot, amely Istennek igazán kedves, mi nem tudjuk előteremteni. Az Ige teremtő szavára van szükség ahhoz, hogy a kenyérből és borból Krisztus Teste és Vére, az Újszövetség tökéletes áldozata legyen. Az Újszövetség áldozata nem pusztán az emberi munka gyümölcse. A kierke- gaardi kifejezést ide alkalmazva, „végtelen minőségi különbség“ van az oltárhoz vitt kenyér és bor és Krisztus szentségi Teste és Vére között. Hasonlóképpen végtelen minőségi különbség van az ember civilizációt és kultúrát teremtő tevékenysége és az eljövendő Isten országa között, ahol „Isten lesz minden mindenben“, ahol mintegy az eukarisztikus színek kiterjesztéseként az egész teremtés Isten dicsőségét fogja tükrözni a feltámadásban „átlelkesült" ember

13