Szolgálat 60. (1983)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: Eszkatológia és keresztény élet
minden egyes emberért halt meg a keresztfán; mint feltámadt Úr minden egyes embert a szívébe zár, mindegyiknek keresésére indul, mindegyiket asztalához várja. Jézusnak ez a viselkedése nem más, mint az Atyaisten végtelen szeretettnek megnyilvánulása, azé az Atyáé, „aki nem akarja, hogy csak egy is elvesszen a kicsik közül“ (Mt 18,14). A Jézust mindig váró ember úgy fogadja életútját keresztező valamennyi embertársát, mint Jézus szeretteit, akiket Ö maga bízott gondjaira. Ezért lesz képes arra, hogy másokért éljen, és föltétien szeretetre kötelezze el magát irántuk. Tudja ugyanis, hogy ha az embertárs néha el is hagy, meg is csal, Jézus feltétlenül hűséges, és — miután ezer formában jött hozzánk, kérve- várva szeretetünket — eljön végül is mint Vőlegény, hogy bevezessen örök menyegzőjére (Mt 25,1-10). Akik igazán „reménykedve várják“ Jézusnak ilyen eljövetelét, azoknak égő mécses lesz a szíve. Szívük szeretetlángja világít a világ hosszú éjszakájában, és meleget terjeszt maga körül, egészen addig, amíg el nem jő a Vőlegény, az egyes ember számára a halál óráján, az emberiség számára a világtörténelem végén. Akkor Ő ránk talál, és mi is rátalálunk, és együtt megyünk be Urunk örömébe (Mt 25,21). Természetesen csak az olyan ember élete lesz ilyen Jézus-várás, aki igazán, személyesen szereti Jézust, Urunkat, testvérünket, megváltónkat. Ha Jézus lesz számunkra a minden barátnál jobban szeretett legbensőbb barát, akkor fogjuk úgy várni őt, mint a gyermek szüleit, mint a szerelmes szerelmesét, mint a télben didergő ember a tavaszt, mint az éjszaka sötétségében szorongó ember a hajnalt. Akkor fogunk mi is teljes szívből így imádkozni: „Marana tha! Jöjj el, Uram Jézus!“ (1Kor 16,22; Jel 22,20.) Kereszty Rókus ESZKATOLÓGIA ÉS KERESZTÉNY ÉLET Az eszkatológiával szemben elfoglalt magatartás mindig érzékeny hőmérője volt a hiteles kereszténységnek. Ma különösképpen is fenyeget az eszkatológi- kus remény eltorzulása. Pedig ennek a reménynek a megértésén és megélésén múlik életünk egyensúlya. Vegyünk szemre két alapvető, egymással ellentétes előjelű kísértést. E két véglet egyikére alkatilag vagy történelmi helyzetünk folytán mindannyian hajlamosak vagyunk. Sokan megcsömörlöttek a világ látszólag megválthatatlan gonoszságától, és a körülöttük dúló tülekedésből bensőséges „privát“ vallásosságba menekülnek. Felfedezik, hogy Krisztus ott él a lelkűk mélyén. A rá való figyelésre, a vele való „társalkodásra“, jelenlétének örömére összpontosítják lelkűk minden 10
