Szolgálat 60. (1983)

Halottaink - Puszta Sándor (S. F.)

nem. Az ötvenes évek elején kis faházunkat építettük a leányfalusi temető szomszédságában, a Kerekhegyen. Szorgoskodásunk közben elhaladt öles lépteivel a kert mellett. Mikor meglátott bennünket, megállt egy pillanatra, és hatalmas mozdulattal megáldotta az épülő házikót. Nem tudta, kik az építkezők. Áldást osztva járta plébániája egyre sokasodó nyaralóit. Azokét is, akik soha nem tették be a lábukat a hegy tövében álló kápolnányi kis templomába ... A templom kicsi volta miatt nyaranta, amikor megszaporodott nyája, a templom előtt az öreg hársak alatt mutatta be a vasárnapi misét. Ha prédikáció közben nekieresztette hangját, szava felhallatszott a hegyre, a temetőbe is. Most, hogy kiáltása nem száll végig többé a hegyoldalon, a hangja mégse némult el. Szelíden, szívhez szólón, maradandó nyomot barázdálva szívekbe, tovább beszél költeményeiben .. .

Aranymiséjét nem érte meg; költői pályájának félszázados jubileumát Igen. Verseit és prózai írásait 1932-től kezdve közölték a fővárosi, erdélyi és felvidéki katolikus lapok. Első verskötete 1934-ben jelent meg Búzaszentelés címmel. 1941-ig még hat kötet költeménye került ki sajtó alól: Jegenyék, üzenem a Nyárnak (1936), Gyümölcsoltó (1937), Pók a tükrön (1937), Vadludak (1940), Versek (1940), Rapszódiák könyve (1941).

Leányfalu a múlt század hetvenes éveitől kezdve a fővárosi Irodalmi és művészvilág nyaralóhelye. Költő-plébánosával szívesen vették fel a kapcsolatot az évszázados szellemi kolónia újabb és újabb tagjai is. Baráti kapcsolat alakult ki nevezetesen közte és Móricz Zsigmond között. Móricz igen nagyra becsülte őt és költészetét.

A Rapszódiák könyve c. kötete után sokáig, majd három évtizedig nem jelent meg újabb gyűjteménye. Azután viszont egymás után öt is: Hegyre menet ritkulnak a fák (Magvető, 1969), Bronzveret (Magvető, 1974), A fények rézsűt esnek (Ecclesia, 1976), Személyreszólón (Magvető, 1978), Cinkenyom (Ecclesia, 1981).

Meg kell még említeni prózai írásait is, mint: Líra a művészetben (1940); Levelek Anonymához (1941). Utolsó éveiben, ahogyan a 70-ik születésnapja alkalmából az Új Ember részére adott interjújában jelezte, még egy nagyobb prózai köteten dolgozott. Hidak, égtájak, galaktikák címmel azokról a kortársairól kívánt megemlékezni, akikkel közelebbi kapcsolatba került — mindenekelőtt Kosztolányiról és Móriczról.

Költői hitvallását az említett jubileumi interjúban így fogalmazta meg: „fejem fölött az ég, lábam alatt a föld, mindkettővel szemben tudom a kötelességemet. A fontos, hogy mindig a lélek domináljon .. .* Költészetétől nem voltak idegenek a társadalmi problémák, sőt mélységesen átszenvedte népe és a világ sorsát, mégis, valóban ez jellemezte legmélyebben: az ég és a föld, a természetfeletti és a természet elválaszthatatlan egységének megélése és felmutatása. Az egész létet, annak legapróbb Jelenségeit és mozzanatait is szünet nélküli liturgiának látta, minden jelenségben, az emberi szenvedésben is Isten beszédét hallotta meg. Amit meghallott és látott, nem a múlt századi papköltők exhortáló stílusában közvetítette: lírájának sokhúrú hangszerén a dolgok és a jelenségek a maguk hangján, közvetlenül szólalnak meg. Nem apologeti- zál, nem oktat és magyaráz, hanem a természetfeletti auráját és felhangjait érzékelteti a mindennapiban.

„A katolikus költő nem elkülöníthető kategória" — vallotta. — Benne kell élnie a társadalomban." Missziója és adóssága van: „Tisztáznia kell a maga szempontjából, hogy mi a viszonya a ma emberének az emberhez, a hazához, a társadalomhoz s végső fokon — metafizikai síkon — a Lélekhez, Istenhez ... legyen tiszta ember és akkor tolla is tiszta. Ebben legyen egyetemes, átölelő, európai."

„Hadijelvénye“ — Szent Kristóf ereje azonban egy lépéssel tovább vitte őt a katolikus költő mai küldetésének konkrét megfogalmazásában. E vonatkozásban is hadd idézzük saját szavait: „ha a szívnek száz kapuja volna, nyissátok ki mind a százat, hadd zúduljon be az öröm. Úgy érzem, nem hangsúlyozzuk elégszer az örömöt... A- hogyan csak annak a nemzetnek van jövője, amely a múltra is tud tekinteni, ugyanúgy az a költészet maradandó, amely nemcsak a Misereret, hanem az öröm énekét is tudja. A katolikus költészet sohasem feledheti el Assisi Szent Ferenc Naphimnu100