Szolgálat 59. (1983)
Az egyház szava - A vasárnap koronatanúja a II. századból
Begyökerezve az életbe A vasárnapi ünneplés sajátos jelleget kell, hogy adjon az egész hétnek. Bele kell építeni a mindennapi életbe. Úgy, ahogyan az apostol mondja a kolosszeieknek: „Tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának“ (Kol 3,17). Ezzel kapcsolatban szeretnénk felidézni sok szülő nehéz gondját, akik szo- morkodnak, hogy gyermekeik nem járnak már, vagy nem akarnak többet járni a vasárnapi eukarisztiára. Nincs „deus ex machina“ megoldásunk erre a problémára. Rengeteg türelem és reménység kell hozzá. De nem lenne-e jó azzal adni meg a fiataloknak a vasárnap megszentelésének értelmét, hogy keresztényibb módon éljük a hét minden napját? Nem kellene-e fölfedeztetni velük különösen azt, hogy az eukarisztia Isten ajándéka, megelőzve mindazt, amit mi tehetünk? Isten ajándéka minden egyes napunkra. Olyan ajándék, amely értelmet tud adni életünknek, fényt vetít bele. Kérjük a hitveseket és a családokat, figyeljenek különösen erre az üzenetre. Tanulmányozzák a szülők gyermekeikkel együtt, és elmélkedjenek rajta. Befejezésül még egyszer Pál apostolt idézzük: „Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, hogy egy testet alkossatok benne“ (Kol 3,15). Imádságunkban azt kérjük, hogy az apostolnak ez a buzdítása váljék valóra otthonaitokban és plébániáinkon. Püspökeitek A VASÁRNAP KORONATANÚJA A II. SZÁZADBÓL Szent Justinus (Jusztinosz), világi ember, filozófus és vértanú, Szamariából származott pogány szülőktől. Mint fiatalember különböző filozófusok iskoláit látogatta, de csak Jézus hitében talált megnyugvást. Rómában igen látogatott iskolát alapított, és írásaival is szolgálta a keresztény hitet. Legfontosabbak: „Beszélgetés a zsidó Tryphon- nal“ és két Apológiája. Az elsőből (amit 150-ben írt) valók az itt közölt részletek. 166-ban vértanúságot szenvedett hitéért. Az első két részlet a keresztségi szertartás befejezéseként megüit eukarisztiára vonatkozik, a harmadik a vasárnapi misére. Az író célja az volt, hogy megcáfolja a hamis híreszteléseket a keresztények állítólagos, erkölcstelen szertartásairól. Ez az ókeresztény liturgia első megbízható leírása. Egyszerűen tudósítani kíván arról, ami az összes egyházban szilárdan megállapodott szokás és gyakorlat volt. Hiszen keletről jött és és nyugaton, Rómában írta műveit. 'Mindez nagyrészt megmaradt a mise további története során, lényegében a mai napig. A gyülekezés napja a vasárnap: először az ó- és újszövetségből olvasnak, utána következik a homília és közös imádság. Az „eukarisztiát“ (hálaadást) a celebráns mondja. A közösség szerepe a jóváhagyó „Amen“. Különben Justinus Dialógusaiban szerepel az eukarisztiára vonatkozólag a „thüszia“ (áldozat) kifejezés is. 55
