Szolgálat 59. (1983)
Eszmék és események - Levelesládánkból
tehát Avilai Szent Terézt, aki egyszer irigyelte a németeket, amért Luther bibliafordításával közvetlenül hozzáférhetnek a Szentíráshoz, míg ő mindig fordítókra volt ráutalva. — A Luthertől megfogalmazott és magyarázott katekizmust már konfirmálásom előtt könyv nélkül megtanultam, és sok része még máig is szószerint emlékezetemben van. — Luthernek gyermekei iránti szeretete és az ebből született énekek, mint pl. „Vom Hímmel hoch, da komm ich her“, melegszívű apaként ismertették meg őt velem. Az egyház, Isten gyülekezete iránti szeretete is világosan kifejeződik sok koráljában. Ezeket a mély hitét megmutató korátokat különösen szívesen énekelem. — Tudom azt is, hogy Luther sokat szenvedett vérmérséklete miatt, mindig újból alaposan megvizsgálta lelkiismeretét, és rendszeresen gyónt. Alázatos és tiszta ember maradt Isten és kora előtt. Ez is mindig foglalkoztat, és már gyakran szolgált bátorításul és épülésül számomra. + — Az eltelt félév alapján úgy érzem, megtaláltam azt az életutat, amelyre az életemet adhatom. Isten kegyelmében bízva, bizakodva tekintek az előttem álló esztendők elé. Ez az öt év mindenképpen a felkészülés időszaka, és ráébredtem arra, hogy később soha nem lesz ennyi időm a tanulásra, vagyis soha vissza nem térő lehetőség ez az öt év. Ezért szeretnék belemélyedni a tanulmányokba is, mert tanulni ugyan mindig kell, de alapvetően meghatározzák a későbbi tanulmányokat a most gondosan lerakott alapok. Nem kisebb szempont a lelkiéletben való fejlődés és előrehaladás is, hiszen mindent, amit teszünk, isteni szempontok alapján kell tennünk, hogy ne csak a teológiai tudományokba, hanem azokon keresztül az Isten szeretetébe is belemerüljünk. Szüntelenül hálát adok az Istennek, hogy itt lehetek. Kérem, imádkozzék értünk, hogy jó papokká s az Isten igaz és hű szolgáivá fejlődjünk! — Két héttel a szentelésem előtt kérem a barátai közé befogadó Krisztust, alakítson bennünket úgy, hogy a világot átformáló kegyelmet szívünkön keresztül bőségesen és tisztán szétsugározhassuk. — Ahogy elnézem a kispapokat egyenként — beleértve természetesen magamat—, az első pillanatra megijedek: ilyen emberek akarnak Téged megdicsőíteni, hirdetni az embereknek, Uram? Miért nem hívsz jobb, szentebb, kiválóbb fiatalokat? De ilyenkor eszembe jut Szt. Pál szava: „Isten azt választotta ki, aki a világ szerint oktalan, hogy megszégyenítse a bölcseket...“ (1Kor 1,27) Csak mindenben Rá kell hagyatkoznunk, hinni Benne, mert csak így jutunk valamire; gyengeségeink még nagyobb hitre indítanak: „mert az erő gyöngeségünkben lesz teljessé." Az is meglepett, hogy mikor elsősként bejöttem, társaim közül négy 30 év körüli volt. Milyen nagy pofon ez nekünk fiataloknak: ha mi nem jövünk, tud az Isten a „kövekből“ — az idősebbekből — is fiakat támasztani magának, és hála Neki, támaszt is. Hogy a szeminárium ne intézmény legyen, hanem otthon, az mindenki igénye, azt hiszem. A helyzet jelenleg sajnos az, hogy válságban van a róm. kát. papnevelés (a görög kát. nem, az inkább virágzik). Tény az is, hogy eddig nem sokat sikerült ezen a tőlem telhető mértékben változtatni. Talán azért nem, mert a felszínen, látványos, számokkal mérhető, nagyszabású dolgokkal próbálkoztam. Egy-két élő példán láttam, és ennek alapján elhatároztam, hogy még inkább az alapokon legyen a hangsúly, az egymás közti szereteten. Ebben a tanévben megpróbálok még mélyebbre menni, annak ellenére, hogy így sokkal később épül fel a „ház“, de reméljük, tartós, stabil lesz pár év múlva. Katonakoromban Szabolcsban dolgoztunk. Szombat-vasárnap, mikor nem mehettünk haza, a környék plébánosait, templomait látogattuk meg. Ott is azt tapasztaltuk, hogy a pap, kispap minden plébánián, sőt minden keresztény házában otthon van. Az eszme szépséghibája csak az, hogy egyszerű keresztény ember esetében ez már sajnos nem áll. A kisebb „szabadegyházaknak“ sikerül megvalósítani, talán kis számuk és nagyobb 76
