Szolgálat 59. (1983)
Eszmék és események - Levelek a misszióból
másik. Esetleg egy árnyalattal szürkébb. Unalmas, egyhangú, fénytelen. - Mi legyen, Istenem, az ilyen napokon? Amikor alig vonszolom a magam terhét, pedig másokét is hordanom kellene. — Szent Pál felszólítása ilyenkor nem sok visszhangra talál a lelkemben: „örvendjetek az Úrban szüntelen! Újra csak azt mondom: örvendjetek! Az Úr közel van" (Fii 4,4). Uram, úgy szeretném ilyenkor megtapasztalni a közelségedet! De látod, nem sikerül. Néma csend itt a közeledben ... Örömre hangoló igéidet hiába forgatom gondolataimban, nem nyílnak föl számomra. Pedig most is hívsz, mint annyiszor a nehéz napokban: „Jöjjetek hozzám mindannyian, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, és megenyhítlek titeket...“ Uram, miért van az, hogy ezek az életet bevilágító igazságok néha úgy elfénytelenednek az életemben? Talán a fönti napkezdés az oka...? Elmondhatod nekem is, mint tanítványaidnak: annyi idő óta vagyok veled, és még nem ismersz? Elfelejted hogy én hozok minden örömet az életedbe? Csak ajándékaim nem látszanak első pillanatra örömnek. Inkább lemondás, szenvedés, kereszt, amivel meg akarlak örvendeztetni. Mert ezekből sarjad az igazi öröm. Ezek által jutsz közel hozzám. Ezekkel színesíteném egyhangú napjaidat. De ezekre nem vársz. Ezeket nem akarod fölismerni, még kevésbé elfogadni. Ajándékaim nem egy nap, de az örökélet örömeit tartalmazzák. Miért vagy olyan felületes? Mikor tanulsz meg látni? Látszatok mögött a valóságot. Nehéz a vándorlás szürke örömtelen napokon? Nekem se volt könnyű! De hidd el, az egyhangúság is továbbsegít, ha hű maradsz. Meg kell tanulnod, hogy vannak, lesznek életednek olyan szakaszai, amikor csak a feltétlen hűség számít. Uram! de én oly nehezen tartok ki az ilyen szakaszokon. Rendszerint az embereknél keresek ilyenkor valamit. Találok is, de nem azt, ami segítene rajtam. Amit találok, az még jobban elszomorít, kiábrándít, meggyötör. Ez a kiábrándulás kényszerít Hozzád. Uram ne engedd, hogy csalódjak! Küldj egy fénysugarat, hogy lelkemből is tűnjenek az éjszaka árnyai. Ragyogtasd föl arcodat és új életre kelek, amint fölkelő napod fényére az egész természet megújul, és örömteli szívvel hálát énekel: „Ezt a napot az Isten adta, örvendezzünk és vigadjunk miatta. Áldjátok az Urat, mert nagy az ő jósága, örökkön él az ő irgalmassága." (118. zs.) Alexia LEVELEK A MISSZIÓBÓL Az 1982-es évet a floreszi földműves nép történelmi fordulónak nevezheti. Minden rizstermelőnek kötelező lett a műtrágya és a permetezhető rovarirtó vegyszerek használata. A nép nemesített vetőmagot kapott és elegendő kölcsönt, amit hántolatlan rizzsel fizethetnek vissza az aratás után. De ez a nagy program annyira lefoglalja őket, hogy még meghalni sincs idejük. Már nem követhetik a régi életformát. Egyrészt már igénylik a megújulást és haladást, de másrészt annyi akadállyal találkoznak, hogy majd elmegy a kedvük az élettől. Lovak hiányában rengeteg emberi energiát követel 69
