Szolgálat 59. (1983)

Eszmék és események - A Szentatya Lengyelországban (S. M.)

aktusokkal támogatta: így amikor Varsóban Szobieszki János király szívereklyéjénél vagy Poznanban az első két lengyel király sírjánál tisztelgett. Ez máris azonos hullámhosszra hozta hallgatóival, erőt és bátorítást nyújtott nekik. De nem fukarkodott a tanulságokkal sem: mi következik mindebből a jelenre nézve, így a nemzeti élet páratlan, szerves egységét tárta a hívek elé.

Auschwitzba ezúttal nem látogatott el, de amit az szimbolizál, azt háromszor is erőteljesen kifejezésre juttatta. Először Varsóban a hírhedt „Pawiak“ náci börtön meglátogatásával, majd indulása előtt megállva és imába merülve a volt gettó helyén emelt emlékmű előtt. Végül Niepokalanówban, „a Szeplőtelen városában“, ahol fölkereste Kolbe atya celláját, és fogadta korábbi lágerlakók egy küldöttségét. Az ott mondott szentmisén áldotta meg 70 misszionárius keresztjét. A misén részt vett Gajowniczek is, akiért P. Kolbe életét áldozta.

A másik nagy nehézkedési irány, a földivel éppen ellentétben, „a mennyei hierarchia“ felé mutatott. A múltból a jelenen át az időtlenségbe. Hogy az út lelki központja Czestochowa volt, azt mondani is fölösleges. Három napon át éjszakára is oda tért vissza a pálos kolostorba, és együtt énekelte a zarándokok tömegeivel a híres este 9 órai fohászt: „Mária, Lengyelország Királynője, közel vagyok hozzád, megemlékezem rólad, virrasztók!“ A fekete Mária előtt mondta el szívéből szakadt legbensőségesebb könyörgéseit, nyilvánosan és csendes elmerülésben. Hálás emlékül hagyta ott neki azt az övét, amelyet a merénylő golyója átlyukasztott. Szentmiséi folyamán egész sor Mária-képet koronázott meg az ország különböző tájairól. Jellemző, hogy a sziléziai bányavidéken Piekary kegyhelyet a pápa maga akarta fölkeresni, de ott lehetetlen volt akkora területet találni, ahol az emberek elférjenek. Hogy Piekaryba zarándokolhasson — állapította meg mosolyogva —, ahhoz magának Piekarynak kellett zarándokúira kelnie. Csakugyan: a kegyképet Katowice repülőterére hozták be.

Az Istenanya kíséretében ott voltak a szentek. A legfontosabb mozzanat itt három boldoggá avatás volt. Poznanban Ursula Ledóchowska, „a haldokló Jézus Szívéről elnevezett orsolyiták“ alapítója (1865—1939) került oltárra. Már családja is kivételes: nővérét, Mária Teréziát, a Kláver Szt. Péter missziós nővérek alapítóját, az 1975-ös szentévben avatták boldoggá, testvére, Wladimir a Jézustársaság rendfőnöke, nagybátyja, Miciszláv lengyel prímás, majd a hitterjesztési kongregáció prefektusa Rómában. A „szürke orsolyiták“ anyját a legszegényebbek iránti szeretet és szolidaritás jellemzi elsősorban. Krakkóban pedig kettős boldoggá avatásra került sor. Albert Testvér (Adam Chmie- lowski, 1845—1916) olvasóink előtt is ismert (vö. Szolgálat 24/45); Raffael Kali- nowski (1835—1907) kalandos katonai pályafutás és szibériai hadifogság után 42 éves fejjel lép be a kármelitákhoz, s alapítja egymás után a kolostorokat hazájában, köztük a pápa szülőhelyén is, ahol a halál is érte. Érdekes tény számunkra életében, hogy Győrben végezte a teológiát.

Hogy mindez nemcsak „jámbor“ kultusz, hanem beleépül a mindennapi életbe, arra csak két kis példa: Piekary kegyképe „a szociális igazságosság és

58