Szolgálat 59. (1983)
Tanulmányok - Teleki Béla: A vasárnap megszentelésének öröme
áldozattal — tartotta össze a zsidókat a diaszpórában, és nagy szerepet játszott fennmaradásukban a századokon keresztül. Ha valaki egyszer átélte egy hivő zsidó család szombati étkezését, az megérezte ezeknek az ősrégi rítusoknak az erejét is — a házi liturgia szépségét, amely felejthetetlen erejű emlékeket teremt. Jó lenne, ha kilépnénk formátlanságunkból, és újból tanulnánk ebből: A vasárnaphoz hozzá kellene tartoznia mindig egy ünnepien megrendezett, vallásos jellegű étkezésnek az eukarisztikus közösség kicsengéseként. Éppen a vallásos megformálás, a minden jó Adományozójához való hálás odafordu- lás lesz a legbiztosabb ellensúlyozója az értelmetlen torkig-lakásnak, amely nem ritkán kísérlet a lelki éhség és lelki üresség pótlására. Nazianzi Szt. Gergely 4. századi kis-ázsiai püspök kb. 374-ben a következőket íratta édesanyja sírkövére: „Minden szavad és tetted támpontja az Úr napja volt, anyám. Szomorkodva hordtad a szenvedés teljes súlyát, csak az ünnepnapok emeltek ki belőle. Az Isten háza volt számodra az öröm és szenvedés tanúja.“ Ezeken a megragadó szavakon keresztül nemcsak egy rendíthetetlen hitű asszony képe válik láthatóvá a századokon át; azt is meg lehet érezni belőlük, hogy az emlékek mekkora erejét adta családjának, és milyen erős alapot teremtett a halálon túl is számukra. A vasárnap ünneplésétől függ korunk alakulása. Jövönknek — az egyesek, a család, a társadalom jövőjének — szempontjából döntő jelentőségű a vasárnap újrafelfedezése. Működjünk össze valamennyien, hogy a vasárnap megint igazán vasárnap legyen, hogy mi keresztények megint „a vasárnap szellemében élő“ emberek legyünk. Ehhez adja nekünk áldását a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Amen. 1981 nagyböjti érseki körlevél. Rövidítve. Teleki Béla A VASÁRNAP MEGSZENTELÉSÉNEK ÖRÖME I. A vasárnap a hívek életében „Az ember Istenre rendelt lény“ — mondotta Vallomásaiban szent Ágoston. Istenre irányulása jelen van bölcsőjétől napjainkig. Már a ősember barlangjaiban megjelenik az ima és az istenségeknek bemutatott áldozat. Kapcsolatot keres az Istennel temetkezési szokásaival is. Az ima és az áldozat úgy hat az ember fejlődésében, mint természetes, veleszületett vallásosságának tanújele és lehetőségeinek záloga. Korunk embere is igényli a vallásosságot. Sokszor ez ugyan az elfojtás áldozata, ami azután kerülő utakon és zavaros formákban (jóslások: kávé, horoszkóp...; „védelmező jelek“: patkó, báb...) érvényesül. A velünk született vallásos igény és a hét napos biológiai ritmusunk mellett a vasárnap megszentelésének fő inditékai: Krisztus vasárnap támadt fel (Jn 3 33
