Szolgálat 58. (1983)

Könyvszemle - Baumgartner Jakob: Wiederentdeckung der Volksreligiosität (Benkő A.)

.A .népnek'" időre van szüksége, hogy jámborságát új adottságokhoz szabhassa. Az elbizonytalanodás melegágy az álmisztikusoknak, a látnokoknak, akik a régi visszaállítását szorgalmazó üzeneteikkel jó talajra találnak.

A hit konkrét megélésének egyik fő tere a liturgia. Négy tanulmány foglalkozik a népi vallásossághoz való viszonyával. O. Bischofsberger és G. Schüepp elsősorban elméleti oldalról közelíti meg a problémát. J. Baumgartner és főként J. Hennig a néptől kedvelt és a mindennapi élettel szoros kapcsolatban álló szentelmények, áldások fontosságát emeli ki. Hennig — gyáros és liturgiatörténész — szerint az egyház hivatalos könyvei közül a Rituale Romanum és ebben is a Benedictionale tükrözi legjobban a népi vallásosságot. „Főleg az asszonyok kedvelték, mert az egész szellemi-lelki és testi életet átjárja, s ebből a szempontból a nők mindig felülmúlták a férfiakat s remélhetőleg így is marad“ (27). Az élet szinte minden megnyilvánulására kiterjedt: gyermek-, étel-, autóáldás-, gyertya-, szenteltvíz-szentelés ... Az áldások imái a teremtés helyes értékelését mozdítják elő. Baumgartner igazolja, hogy az áldások szövege roppant fontos a Teremtő iránti helyes magatartás előmozdítására. A nép tudja, hogy az életben nem minden rózsás. „A népi jámborságnak idegen a .világ' ma annyira kedvelt árnyék nélküli értékelése. Ismeri a teremtés és a megváltás titkát: a rossz mértékét, a szenvedést“ (30). A látásnak, hallásnak, tapintásnak is helyet kell kapni a vallásosságban, ha azt akarjuk, hogy a nagy tömeg életébe lehessen átültetni.

Az ószövetség népi vallásosságáról (A. Schenker), a keresztvetésről (B. Fischer) és a halottak emlékképeiről (Ursula Brunold-Bigler) szóló kiegészítő tanulmányokkal együtt a kiadó elérte célját: igen jól szemlélteti a népi vallásosság mai problematikáját.

Benkő A.

Azelőtt az Egyházat szívesen hasonlították össze egy hajóval. Abban van legénység és vannak utasok is. Utóbbiaknak semmi más dolgunk, mint fizetni. Egyébként kedvesen és szeretettel bánnak velük, de engedelmeskedniük kell a hajórendnek. Akkor megmenekülnek. — A Zsinat ennek véget vetett. Nincsenek utasok, mindenki a legénység tagja. Aki nem akarja ezt, aki csak utas akar lenni, annak nincs helye, az nem mondható az Egyház tagjának. A Zsinat egyértelműen megmondta: mindenestül komolyan kell vennünk a világiakat, mert ők is karizmahordozók. Mindenütt párbeszédről volt szó. Ha ez igazi párbeszéd, akkor komolyan vesszük a beszélgetőtársat. Nem pusztán pedagógiai párbeszédet folytatunk, ahol taktikai okokból látszólag komolyan vesszük a másikat, valójában azonban nem. (Igen sokszor történik ez manapság nálunk az ifjúsággal.) Chr. Butler angol bencés apátpüspök is mindig azt mondta: „Meg vagyok elégedve, ha a Zsinat egyetlen eredménye az, hogy a világiakat csakugyan teljesen felnőtt emberként veszik, nem pedig óvodásoknak." A világi ember tehát partner, nemcsak engedelmeskedik, hanem igazán felelősnek érzi magát. Teljes értelemben egyháztag.

t Mario von Galli

91