Szolgálat 58. (1983)
Tanulmányok - Benkő Antal: Életünket adni...
aki hazavitte őket (az asszonyt, férjét, testvéreit), micsoda kínlódás! 15 óráig tartott a 230 km-es út, ami nekem, a rossz motorosnak is csak 11 órámba került.“ Sokat lehetne írni önfeláldozó, szeretteljes munkásságáról. De legyen elég halálának története. A politikától távol tartotta magát, jóllehet minden erejével segítségére sietett az igazságtalanságot, elnyomatást szenvedőknek. Ennek lett áldozata. Tudta, hogy forrongó területen dolgozik, mégsem félt a szeretetet hirdetni, a másikért magát bevetni. A vértanú Az eseményeket Sáo Felix do Araguaia püspöke, Dom Pedro Casaldáliga foglalja össze mint szemtanú. J. Joäo Boscót, mint a Bennszülöttek Missziós Tanácsának (CIMI) megbízottját, meghívták a prelatura évi összejövetelére 1976. okt. 4—6. között Sáo Felix-be. „Lendülettel vette ki részét a munkában, gazdagította meglátásaival az összejövetelt. Az ö inkább elmélkedő jellegű stílusában, de napról napra mindjobban elkötelezve magát a bennszülöttek ügyének.“ Okt. 7-4n felkeresték a környékbeli Taparipe indiánokat, és este „hosszasan elbeszélgettünk a nép lelki vonásairól, a keresztségröl, arról, hogy hogyan lehet valaki keresztény indián mivolta megtagadása nélkül.“ Másnap „szegényes házban, a földön, gyékényen“ mutatták be a szentmisét. — Aug. 11-én, a helység búcsúnapjának vigíliáján (okt. 12: Nossa Senhora Aparecida, Brazília Boldog- asszonya) érkeztek Ribeiráo Bonito-ba. A levegő már megérkezésükkor puskaporos volt. Nagyobb csendőrkülönítmény tartózkodott a kirendeltségen, mert pár éve egy Jovino nevű férfi, akinek fiát Felix csendőrőrmester lecsukatta, meggyilkolta az őrmestert. Most két asszonyt: a gyilkos testvérét és menyét kínozták ismételten embertelenül, hogy kicsikarják belőlük, hol tartózkodik Jovino. Sikoltozásuk kihallatszott az utcára. Elhatároztam, hogy elmegyek a kirendeltségre és közbenjárok ... P. Joäo Bosco éppen imádkozott — ahogy sokat imádkozott egész nálunk tartózkodása alatt —, mindenképpen el akart kísérni. Amikor a tüskésdróttal körülvett helyi kirendeltségre érkeztünk, éppen kijött Juraci őrmester. Újra bement, majd ismét kijött Messias őrmester és két csendőr kíséretében, mindhárman egyenruhában. A négy csendőr felsorakozva várt ránk — ellenséges magatartással. Áthaladtunk a drótkerítésen, amelyik a halál kerítése lett. Bemutatkoztam: Säo Felix püspöke vagyok, kezet fogtam a csendőrökkel. Joäo Bosco is bemutatkozott. A párbeszéd talán három vagy négy percig tartott. Nyugodt hangon — részünkről; sértegetéssel és fenyegetéssel — részükről. Amikor Joäo Bosco azt mondotta, hogy fel fogja jelenteni feletteseiknek önkényes eljárásukat, egy Ramalho Feitosa nevű csendőr hozzáugrott mintegy három méterről, és hatalmas pofont adott neki. Hiába próbálkoztam félbeszakítani ezt a lehetetlen dialógust: Joäo Bosco, menjünk! ... A csendőr revolverével vágta arcul a pátert, és a második villámgyors gesztussal fejbelőtte. A vértanú — igen, vértanú — szótlanul esett össze, azt hittem, meghalt. Megdermedt a levegő és az éjszaka. A sebesülthöz hajoltam, szólítottam, felelt. 55
