Szolgálat 58. (1983)

Tanulmányok - Benkő Antal: Életünket adni...

materializmusától és saját szekularizmusától... teljesen az indiánok kultúrájához kell alakulnunk, hogy közölhessük velük az evangéliumot, vagy legalábbis fel kell fedeznünk az életükben rejlő evangéliumi értékeket.“

„Elsőként támogatott bennünket — írja róla a szomszédos szalézi misszió vezetője —, amikor bennszülött elemeket próbáltunk beépíteni a liturgiába. Amikor az indiánokkal ünnepelte a liturgikus cselekményeket, az előírt liturgikus öltözetet viselte, de örömmel alkalmazta az ő kulturális elemeiket is.“ — Alkalmazkodását maguk az indiánok is dicsérettel emlegették. Nyelvtanára, Taukai mondotta: „Ha valaki meghal, szokásunk szerint megfürdetjük közeli rokonát, aki egy házban lakott vele. P. Joáo részt szokott venni ezen a szertartáson. Amikor Agostinho (a törzs tagja) meghalt, P. Joáo is megfürdött. (Taukai ma is őrzi az erről készített fényképet.) A fürdés jelentése: előkészíteni a halottat a mennyországi ünnepre. Mert amikor ünnepre vagy táncolni megyünk, előtte mindig megfürdünk. Amikor P. Joáo meghalt, a törzsfőnök mindannyiunkat meghívott, hogy fürödjünk meg a háza előtt, és így fejezzük ki gyászunkat. Az ösz- szejövetel után emlékére mind megfürödtünk.“

1968-tól kezdve kapcsolódik be a közvetlen missziós munkába. Először csak kísérőként, kisegítőként, örömmel írja egyik rokonának:

Az utóbbi időben P. lasinak segítek, aki a „Faajkúak“ (Beigos de Pau) törzsével kezdi felvenni a kapcsolatot. Nemrég fedezték fel a törzset, több újságcikk jelent meg róluk ... hírhajhászó jellegűek. Éppen ennek következtményeként ütött ki a szerencsétlenség: influenza és vörheny. Rio de Janeiro-ban akarták mutogatni az indiánokat: egyikük visszatérve megfertőzte az egész törzset. Kb. 58-an haltak meg. Ekkor kérték meg a mi misszionáriusainkat, hogy mentsék, ami menthető. P. lasi hihetetlen bátorsággal és hozzáértéssel gondoskodik róluk élelemmel és az egészség terén. Megszűnt a ragály, s azóta csak egy gyermek halt meg, a felnőtteket megmentette. 35-en gyűltek köréje egy rögtönzött telepen az Arinos folyó mellett, és vagy 15-en kóborolnak a környéken: ezeket is próbálja visszaédesgetni. Hosszabb időt töltöttem közöttük: 13 felnőtt (6 férfi és 7 nő) meg 22 gyermek. Bámulatosak! Ugyanolyan élénkek, mint a Rio de Janeiro-i gyerekek — csak persze indián mentalitással. Micsoda ügyesség, milyen mély érzelmek! Állandóan játékokat kellett kitalálnom szórakoztatásukra. Magam is megcsodáltam bohóctehetségemet, amit eddig még nem gyakoroltam. Azt hiszem, nagy sikert arattam. Most már Diamantinóból írok, mert megbíztak a telep szükségleteinek ellátásával, amíg az indiánok vissza nem térhetnek régi helyükre, ahol több élelemre találnak . .. Lehetséges, hogy egy vagy két héten belül újra bohóckodnom kell a kis indiánoknak.

Utána a Paranatinga folyó mellett helyettesít. „Errefelé semmi sincs, a nép rettenetesen szenved a maláriától. Egyedüli segítséget és menedéket a pap nyújt...“

1970-től a Bakairi törzs gondozásával bízzák meg. 230-an laknak a „Simőes Lopes“ telepen, 107-en a „Santana“-n és kb. 50-en szétszórva. A nyelvtanulás, minden erőfeszítése ellenére, nehezen megy 53 éves fejjel. 3—4 hetet tölt közöttük, majd megy a szomszéd telepesek közé, s a vándorlás újra kezdődik. Életüket, bajaikat megosztva próbálja Krisztust hirdetni.

53