Szolgálat 58. (1983)
Tanulmányok - Josef Bommer: Dinamikus egyházközség és népi vallásosság
2. A rítus jelentősége Alig vonható kétségbe, hogy a népi vallásosságban s a vele adott és gyakorolt szokásokban meghatározó szerepet játszik a rítus vagy a rituálé. A népi vallásosság erősen ritualizált vallásosság, ahol előtérben áll a vallás rituális dimenziója. Szimbólumok és szimbolikus cselekedetek, szertartások és kultusz üdvösséget és áldást ígérnek és közvetítenek, és egy mitikus világképhez tartoznak. Szekularizált, felvilágosult időnkben és világunkban idegen testként hatnak, jóllehet éppen ezért bűvölnek el sok mai embert. Szoros kapcsolatban állnak a vallásos tapasztalattal, amely ilyen szimbólumokban és kölcsönhatású formákban találja meg a maga eredeti kifejeződését. Megfelelnek az ember érzéki természetének, és mindig az egész emberre — főleg testi dimenziójára — vonatkoznak. Bizonyos rítusok és szertartásos gyakorlatok hozzátartoznak az ember életéhez. Mindnyájan többé-kevésbé előzetesen formált rítusokban élünk, de ezt legtöbbször csak akkor vesszük észre, ha megzavarják őket. Aki egy összejövetelen vagy istentiszteleten „kilóg' a csoportból, az kívülálló, és zavarja az összegyűltek belső egyensúlyát. Rítus és szertartásosság nem sajátságosán keresztény valami, általában jellemzik az emberi életet, és minden vallásban többé-kevésbé fontos szerepet játszanak. Gondoljunk csak a szembeszökő „Rites de passage“-ra (avatási szertartásokra), amelyeket minden kultúrában és vallásban vallásos színezetet öltenek, és megkönnyítik, vagy egyáltalán lehetővé teszik az embernek az új élethelyzetbe való átmenetet. A rítusoknak tehát sokrétű funkciójuk van. Beszélünk például pszicho- higiénikus tehermentesítő szerepükről, állandósító — és integráló funkcióikról. A szertartások segítenek az életben és válsághelyzetekben fellépő nehézségek legyőzésében, és ez mind az egyénre, mind a közösségre érvényes. A szertartásokban az ember földolgozza mindennapi gyakorlati életének elemi problémáit. A rítusban való jártasság, állandósága és folytonossága révén — mind olyan tulajdonságok, amelyek kikristályosodnak az állandó ismétlésben — biztonságot és otthonosságot nyújt. Az ember rá- hagyatkozhatik a rítusra, s ez fölmenti állandóan új döntések meghozatala alól. Ezenfelül a szertartás vigasztaló szerepet tölt be, gyógyító hatása lehet (vö. J. Baumgartner i. m. 153—161). A szertartás tehermentesít az eredetiségre törekvő kényszertől, és felment a döntés alól. „Amit a szertartáskönyvek leszögeznek, lefolyik anélkül, hogy fel kellene találni, kiválasztani vagy megindokolni.“ Ebből és más hasonló megfontolásokból ismét felvetődnek a népi vallásosságra vonatkozó kritikus kérdések: Az első kérdés, hogy mennyiben keresztény, mennyiben „evangéliumi". A rítus a mitikus világképnek felel meg, kedveli a szimbólumot és mítoszt, ezért könnyen lesüllyedhet a mágia szintjére, ahol aztán maga a cselekvés, a szimbólum lesz az üdvösség hordozója. így akarja az ember bizonyos rituális cselekedetek által az isteni erőket szolgálatá37
