Szolgálat 58. (1983)

Tanulmányok - Josef Bommer: Dinamikus egyházközség és népi vallásosság

Úgy vélem, három dolgot kell megfontolnunk, amelyek az egész kérdéskomplexumban szerepet játszanak, s hozzásegíthetnek, hogy kérdéseinket árnyaltan fölvessük, és aztán konkrét következtetéseket vonjunk le: 1. Mi az, hogy nép? 2. A szertartás jelentősége. 3. Az igehirdetés jelentősége. Mindhárom megfontolásunkban a „népi vallásossággal“ kezdjük, és így olyan belátásokhoz jutunk, amelyek a népi vallásosság és dinamikus egyházközség viszonyában fontosak. A népi vallásosság kritikája tehát ezúttal előtérben áll, s ez talán egyoldalú látásmódra vezethet. Egy későbbi vizsgálatban a „dinamikus egyházközség“ fogalmából kellene majd kiindulni azért, hogy teljesen kiegyensúlyozott ítéletet nyerjünk. Elnézést kérek ezért az egyoldalúságért, amelyet a záró tézisekben remélhetőleg részben kiegyensúlyozok. Nem tagadom, hogy mint volt városi plébános közelebb érzem magamhoz a dinamikus egyházközséget, mint a népi vallásosság jelenségét, és azt gondolom, hogy az evangélium felől nézve az egyházközség fontosabb, mint a vallási népszokások.

1. Ml az, hogy nép?

Nem kívánok itt átfogó fogalmi meghatározást adni, ámbár tisztában vagyok azzal, hogy maga a puszta kérdés — ki és mi az tulajdonképpen, hogy nép? — nem válaszolható meg egykönnyen. Urs Altermatt írja: „Nem egyszerű feladat meghatározni a ,nép‘ fogalmát. E fogalommal rendszerint együtt lebegnek olyan jelentéstartalmak, amelyek a megvetett .csőcseléktől' egészen a tiszteletreméltó .államot alkotó nemzet'-ig érnek.“ (Vö. J. Baumgartner: Wiederentdeckung der Volksreligiosität, Regensburg 1979, 108. o.) Szerinte a nép a „minden társadalmon túli összeséget“ jelenti. A nép tehát „a katolikus hívek nagy száma“ lenne. A népi vallásosságról szóló szakirodalomban így igen gyakran előtűnik a ,fent- ről‘ és .alulról', az elit és a tömeg, az uralkodók és az uralom alatt lévők közötti antagonizmus. így lesz a népi katolicizmusból tömegkatolicizmus. A nép egyháza a „szegények egyházává" válik. Ebben az összefüggésben aztán a nép az alsóbb társadalmi osztályokat jelenti. így tekintve a népi katolicizmus főképpen az alsóbb népi rétegekből tevődik össze. Aki népi vallásosságról beszél, szívesen gondol a „jó katolikus népre", „a hallgató többségre“, a híres „öreg anyókákra", azokra az egyenes-egyszerű emberekre, akik a maguk romlatlan lelki tartásával szemben állnak a spekuláló és járványosán racionalista teológusokkal. Ennek a népnek aztán kevésbé van szüksége felvilágosításra és továbbképzésre, egyházközségi megújulásra és társadalomkritikára, terápiás lelkipásztori beszélgetésre és pszichológiailag képzett lelkipásztorokra. Szívesebben viszik gondjaikat a „minden időben segítő Anyához", akinek képe előtt gyertyát gyújtanak. A nép így közönséges néppé válik, és ez egyáltalán nem negatívan értendő. És erről a népről állítják, hogy rítusokon, ceremóniákon és régi szokásokon csüng, és hogy alkalmatlan a zsinat utáni egyházi reformra. Ez a nép a bázis, és átlagos plébániáinkon a lelkipásztori gondozás tárgya. Az Egyház népéről beszélünk, azokról, akiknek semmi hatalmuk és befolyásuk nincs.

35