Szolgálat 58. (1983)

Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A magyar népi vallásosság

jelentéssel kezdődik, hogy „boldog az az ember“, aki örömét leli az Isten törvényében, és az ő szaváról elmélkedik nappal és éjjel (Zsolt 1,1-2). Krisztus Urunk szózatának középpontjában áll a „boldogságok" kikiáltása: igaz, nincs Krisztus-követés éhség és sírás nélkül, de boldog az az ember, aki Krisztusért és Krisztusban sír és éhezik (Mt 5,3-12). Boldog lesz a jövőben, de a jövendő boldogság előre veti a fényét a földi életre is. Aki Krisztus barátja, már itt a földön is megvan az oka arra, hogy „örüljön és ujjongjon" (Mt 5,12). Az ősegyház hite egyre visszhangozza ezt az intelmet. „Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket!" (Jak 1,2) „örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedésében, hogy dicsőséges megnyilatkozása napján majd ujjongva örülhessetek“ (1 Pét 4,13). Természetes dolog, hogy ennek a felhívásnak nem tudunk tüstént és mindig eleget tenni, de legalább mint ideált el kell fogadnunk, hogy igaz a szó: „Boldog ember, aki a kísértésben helytáll" (Jak 1,12)1

Ezért fontos számunkra, hogy ne fogadjuk el mint végső, perdöntő ítéletet, hogy Jézus anyjának, a vele legszorosabb egységben élő tanítványnak sorsa szomorú sors; ezért fontos számunkra hogy Mária „Boldogasszony", és ez a név nem valami homályos elfelejtett pogány istenség képét juttatja az eszünkbe, hanem azt, akit a világegyház „Beata Virgo Maria“-nak mond, ezzel megint csak az evangéliumot visszhangozva: „Makaria he piszteúszasza!" (Lk 1,45) Meg vagyunk győződve, hogy ez a gondolat nem idegen archaikus népi vallásos szövegeinktől; emlékezzünk csak a szép énekre, amivel Mária születését ünnepelték eleink, „Ma született egy Kis-Asszony ... Azért hála adás, és magasztalás Legyen, víg ének, öröm kiáltás" ... Nem rossz dolog, ha eleinte inkább a fájdalom lesz bennünk tudatos; Jób ugyancsak nem örvendezett az öt ért csapások miatt, Istennek mégis kedve tellett megoldást kereső vívódásában. A fontos az, hogy a fájdalom őszinte kifejezése ne legyen lezárt, az első benyomásnál megrekedő, minden további megoldást elutasító, vagy éppen mint ábrándot kinevető állásfoglalás. Azért kell igyekeznünk, hogy ébren tartsuk és minden fájdalom-tudat ellenére is kimondjuk az átmenetet, amit pl. egy zalai Mária-siralom kifejezetten hangoztat: „Krisztus Urunk harmadnapra halottaiból föltámadott a föld mélységéből, és az egész világi kereszténység mind azt kiáltotta: Hála legyen az Istennek, föltámadt Krisztus, világ megváltója, Lelkünk pártfogója."

Ili

A golyószaggatta, vérfoltos zászló előtt akkor is födetlen fővel tisztelgünk, ha nem a mi közösségünk szimbólumát ismerjük el benne. Ellenszenves magatartásnak tűnhetik, hogy a teológus nem némul el tisztelettel és kegyelettel az Istenben megnyugvó hivő emberek siránkozó szava előtt, hanem ítélni akar, megkülönböztet, dicsér, és még jobbra int. Milyen alapon merjük bírálni a vallásos élmények könnyekkel megpecsételt okiratait? Népi vallásosságunk kutatói szívesen megjelölik ezt az akadékoskodó fórumot: a „tételes“ vallás, a „tanult“ hit, a „hitvatalos" egyház. Visszataszító szavak! A „tételes" jelző az önként

12