Szolgálat 57. (1983)

Eszmék és események - Egy rendhagyó aranymise († Kis György)

van itt, de mivel sok katolikus bevándorló nem jelentkezik a plébániákon, számuk biztosan magasabb. Az egész ország katolikus szempontból egy egyházmegye, egy püspökkel (a német származású Hubertus Brandenburg), 33 egyházközséggel, valamint több férfi és női szerzetesrenddel. A papok összes száma kb. 100, ebből kb. 8 „bennszülött“, a többi bevándorolt.

TÁRSADALMI és egyéni szinten Svédország elvilágiasodott, anyagelvű világnézet szerint rendezkedik be. A vallási tudatlanság és közöny óriási méreteket öltött. A többség protestánsnak sem mondható, hiszen — legalábbis külsőleg — a keresztény hit alapjait sem vallja. (A szíveket csak Isten ismeri!) A meg nem keresztelték száma is növekszik; a svéd államegyháznak már félmillió meg nem keresztelt „tagja“ van.

A KATOLIKUS EGYHÁZ mai munkája részben az utóbbi 200 év gyakorlati követelményeiből következik. Egyházközségek alakultak, templomok épültek. A gazdag Svédországban a katolikus egyház szegény. A legtöbb anyagi támogatás még ma is külföldről érkezik (pl. Nyugatnémetországból). A legfontosabb lelkipásztori tevékenységen kívül (szentmisék, szentségek és szentelmények kiszolgáltatása, hitoktatás stb.) bizonyos „egyesületi“ munkálkodás is folyik (pl. Katolikus Fiatalság, stb.), valamint egy Egyház- megyei Lelkipásztori Tanács is megalakult. Részt veszünk az ökumenikus munkában is, elméletileg és gyakorlatilag. Az ún. „társadalmi jelenlét“, főleg intellektuális területeken, elég széles körű. Egyéni véleményem szerint mi is bizonyos „várakozó magatartást“ tanúsítunk Svédország — hitünk szerint — legnagyobb és legégetőbb problémája előtt: EBBEN AZ ORSZÁGBAN AZ EMBEREK TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGE AZ EVANGÉLIUM BECSÜLETES ÉS ELÉGSÉGES MEGHIRDETÉSE NÉLKÜL KÉNYTELEN ÉLNI. Egy kisebbség vallásilag „nagyfogyasztó“, míg a nagy többség „éhenhal“. Okok és utak keresése nem ennek a beszámolónak a célja. Imádkozzunk azonban a kegyelem ajándékaiért Svédország számára — egy belső misszió és megújulás reményében.

Szent György Egyházközség, Karlskoga Remenyik László plébános

EGY RENDHAGYÓ ARANYMISE

Aranymisémre nem akartam senkit szónoknak felkérni, nehogy engem dicsérjen, mint ezt már hasonló alkalmakkor meg szokták tenni. Féltem a sablonos ünneplésektől is. Ezért idejében leintettem mindenféle ilyen irányú veileitást. Felhatalmazást kaptam, hogy teljes búcsúval egybekötött pápai áldást oszthattam egyetlen keresztvetéssel az egész hivőseregnek. Ezért a jubileumi papi áldást is egyetlen keresztvetéssel adtam az egész templomot megtöltő híveknek. Furcsa lett volna szerintem a pápai áldást megtoldani azzal, hogy én minden résztvevőnek külön-külön a fejére teszem a kezemet. Ott képet sem osztottunk, de utólag minden egyházközségi adózónak a lakására visznek egy-egy képecskét. Az apostoli kormányzó urat is megkértem, hogy a szokástól eltérően ne intézzen hozzám dicsérő leiratot, amit fel szoktak olvasni a templomban: meg is tette. Úgy éreztem, hogy az aranymisének egyetlen lényeges kelléke a „Te Deum“, a hálaadás, és éppen azért tartottam szükségesnek felsorolni: mennyi hálával tartozom az Úrnak. Sokkal többet kellett volna elmondanom, de csak a legfontosabbakra szorítkoztam, hogy ne legyek túl hosszú. Elmaradt a szokásos nagy ebéd is. Ebéden csak a családtagok vettek részt, az egyházközségi képviselőtestületi tagokat és a helybeli papokat mise utánra hívtam egy korty italra és harapnivalóra. Nem való a mai időkben száz terítékes tort ülni. Ehelyett a templomnak adtam valamit, amennyibe került volna a tor, ne mondják, hogy zsugoriságból fújtam le. Ajándékokat mégis kaptam, ezt is restellem, de ezt már nem tudtam visszautasítani. Kissé kiizzadtam, elfáradtam, de rövid egy óra alatt lefolyt minden. A vendégekkel csak pár percig voltam együtt, káplánom volt a házigazda, én meg lepihentem.

Beszédem a következőképpen hangzott:

77