Szolgálat 57. (1983)

Eszmék és események - Taizéi fiatalok Rómában (S. M.)

A római találkozó fénypontja a Szentatyával való találkozó volt a Szent Péter bazilikában dec. 30-án este, közös igeliturgián. A fiatalok, szokásuk szerint a földön ülve, már délután 4 órától énekelve, imádkozva, meditálva várták. Szent Péter sírja előtt ott volt a taizéi nagy keresztikon. A Confessio-t hordszékes betegek koszorúja övezte. Az érkező Szentatyát Roger testvér köszöntötte: „Azért jöttünk Rómába, hogy imádkozzunk, hogy bensőséggel töltekezzünk a katakombákban, a hit e bölcsőiben. A katakomba-keresztények nyomdokain megértjük, hogy a mai széttépett emberiségben lényeges napról napra a hit alapjaira összpontosulni, arra, ami az Egyház egyetlen közössége szívének legmélyén van. így világosan kitűnik, hogy a kiengesztelődést sohasem élhetjük meg a hit értékeinek nivellálásával. Igen, már sok fiatal kiengesztelődöttként él. Új elkülönülések alkalma lenne, ha elfogadnák, hogy létezik fiatalok egyháza, vagy osztályegyház, vagy szegények egyháza, vagy faji egyház, vagy kis értelmiségi avagy egyéb csoportok egyháza. Innen származik részben figyelmünk a plébániák iránt: ezekben a helyi közösségekben nem mi választjuk meg társainkat, és minden életkor képviselve van ... Azért jöttünk ide, hogy szeressük a római egyházat, amely élen jár a szeretetben püspökének szolgálata által. Az egyetemes pásztor, a római püspök nem hivatott-e vajon arra, hogy minden megkereszteltnek pásztora legyen, azoké is, akik — akár katolikusok, akár nem — ez idő szerint nem értik meg szolgálatát? ... Sok mai fiatal és kevésbé fiatal, aki szereti az Egyházat, azt várja tőle, hogy — nagyon egyszerű eszközökkel — legyen mintegy az egyszerűség világítótornya az egész embercsalád fölött, annak érdekében, hogy a befogadás, a közösség, az egyetemesség helye lehessen ... Milyen jókor jön az 1983-as szentév! Sokan eljövünk majd Rómába, és úgy fogjuk átélni, mint a béke és a kiengesztelődés évét. — Átjárva a forró vágytól, hogy a kiengesztelődés és a béke kovászai legyünk, kérünk Istentől tüzes lelket, az Egyház egysége lelkületének szenvedélyét, és világarányúra tágult szívet.“

Az igeliturgia szentírási részekből és a hívők könyörgéseiből állt. Fr. Roger egy menekült leánykával a karjában imádkozott. A pápa ezután hosszú elmélyedésben térdelt Szent Péter sírjánál. Végül elmondta beszédét, amely válasz volt a fiatalok hozzá intézett hét kérdésére. Az alábbiakban megkíséreljük röviden összefoglalni a kérdéseket és a válaszokat.

1) Hogyan lehetünk az öröm és bizalom tanúi nyugtalanságtól és félelemtől átjárt korunkban? — Válasz (franciául): Hitünk által; a gyakorlati biztosítékot pedig az adja, ha úgy igyekezünk szeretni, mint Jézus. Nem jelenti ez azt, hogy szemet hunynánk a bajok előtt. De nem a rosszé a végső szó. Krisztus reményt nyújt nekünk a szenvedésben is, és ha Vele harcolunk, béke lesz a szívünkben.

2) Lehetnek-e a kis világi közösségek a szemlélődés kovászai a plébániákon, amelyek fontosságát jól látják? — A pápa (olaszul) nagy örömmel helyeselte a szándékot. „Ti megértitek és el akarjátok kerülni a veszélyi, hogy begubózzatok saját csoportotokba, saját választástokba, saját megérzéseitekbe ... Illeszkedjetek be hát a plébániákra, hogy adjatok és hogy kapjatok ... Elviszitek majd

66