Szolgálat 57. (1983)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: „Mindörökké fiatal“
kell hasonlóvá válniok: „Akiket (Isten) eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így ő lesz az elsőszülött a sok testvér között.“ János evangéliumának Prológusa szintén mint az üdvösségtörténet egyik fontos eseményét szemléli Isten gyermekeivé válásunkat: „Akik befogadták (az Igét), azoknak (az Ige) hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek nevében, akik ... Istenből születtek“ (1,12-13). Az első János- levélnek egyik kedves témája az istenfiúság. Ez Isten irántunk való nagy szere- tetének legbeszédesebb jele: „Nézzétek, mekkora szeretettel árasztott el bennünket az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket és azok is vagyunk“ (3,1). És ha már mostani istengyermekségünk is nagy ajándék, ez még növekedni fog bennünk egészen a teljes hasonulásig: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk már, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van“ (3,2). Tetteink jósága Jánosnál nem annyira az istengyermekségből folyó morális kötelezettség, mint inkább annak természetes következménye. Isten gyermeke hiszi, hogy Jézus a Krisztus (5,1), nem vétkezik (3,9; 5,18), hanem igazságot cselekszik (2,29; 3,10), legfőképpen pedig szereti testvérét (3,10; 4,7; 5,1). Istenfiúságunk tehát a minden gonoszság feletti győzelem kulcsa: „Mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot“ (5,4). összegezve az elmondottakat, talán nem túl nagy merészség azt állítani, hogy amit Isten Fiának mond: „Fiam vagy, ma nemzettelek“ (Zsolt 2,7; Apcs 13,33; Zsid 1,5; 5,5), az átvitt értelemben miránk is áll: minden nap, minden egyes „ma“ során állandóan Isten gyermekeivé válunk. Isten szavának minden új olvasása, szentségeinek minden új vétele újra és újra, egyre tökéletesebben Isten fiaivá, leányaivá tesz bennünket: „Nem pusztulásra ítélt, hanem elpusztíthatatlan magból születtetek újjá, az Isten élő és örök szava által. Mert ... az Úr szava örökké megmarad" (1Pét 1,23-24; vö. 1Jn 3,9). Isten élő és életet adó, semmiből létet előhozó, örökké megmaradó szava keltett bennünket életre. Amint ez a sző, ez a mag nem láthat pusztulást, úgy nem láthat romlást, elmúlást, öregedést annak gyümölcse sem, ami mi vagyunk. Istennek nem úgy vagyunk gyermekei, mint természetes szüléinknek. A szülők szerető gondoskodással törődnek gyermekeikkel, de a gyermek születésétől fogva már önálló, szüleitől független létező, szülei nem állnak vele állandó biológiai kapcsolatban. A szőlőtő és szőlővesszők (Jn 15,1-8) képe szerint Krisztusban az Atyával állandó élő, éltető élet-kapcsolatban állunk. A kegyelem rendjében nincsen Krisztustól különálló életünk. Krisztus révén állandóan egyek vagyunk az Atyával, Tőle kapunk életet, erőt. Elszakadni Tőle annyi lenne, mint meghalni. Ez az állandó élő szeretet-kapcsolat a forrása erőnk és ifjúságunk saséhoz hasonló (Zsolt 103,5) megújulásának. * • * A keresztény magatartás gyermeki, de nem gyermeteg. Tisztán kell látnunk ezt a követelményt az evangéliumi gyermekség lelkületének helyes megértésé38
