Szolgálat 56. (1982)
Eszmék és események - Karácsonyi levél a szülőkhöz (Szőllősy Julianna)
gyűl, s az örömre Lesz fogékonyabbá“ (Enyhülés). Arany tudott remélni - mint a fecskepár, amely csintalan gyerekek leverte fészkét negyedszer is újraépíti (Háziuraság). Az ó „fészke“ a költészet volt, „öröme a kietlennek" (A vigasztaló). Egyben magas küldetéstudattal tekintett hivatása: „Van hallgatód? nincsen? Te mondd, ahogy Isten Adta mondanod“ (Mindvégig). Száz éve halt meg, — s őrá is áll, amit ő írt Széchenyiről: „... éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik.“ Sántha Máté KARÁCSONYI LEVÉL A SZÜLŐKHÖZ Gyermekeink várakozással tele néznek a karácsony elé. Néha-néha nekünk is sikerül, hogy sokféle elfoglaltságunk hajszájában fölidézzük saját gyerekkori élményeinket, és rágondoljunk az ünnepre. Nem feltűnő, hogy az egyházi év legkedveltebb, a nép körében legmélyebb gyökeret vert ünnepe egy születésnap? Melyik ünnep vetélkedhetnék karácsonynyal az énekek sokasága vagy a népi szokások terén? Egy gyermek születését ünnepeljük, aki a világ megváltója, a teremtés befejezője. ő is úgy jött el, mint gyermek. Jöttét előre jelezték, örömmel várták; fájdalmas körülmények közt született, kevesen ismerték fel, veszedelembe került, de útját a Gondviselés vezette. Karácsony ünnepéből mélyen vigasztaló alapakkord csendül ki: Isten nem hagy cserben bennünket embereket, hanem egy gyermeket állít elénk, aki különös ígéretet hordoz: „a történetnek még nincs vége!“ Valami új van feltörőben, nem marad minden úgy, mint eddig volt. Az újat azonban ki kell várni, ki kell imádkozni. Világunkban akkor is sok volt és ma is sok a sötétség és aggodalom, kétségbeesés és látszólagos kiúttalanság. Ebbe a sötétségbe hasít bele a közeledő fényről szóló kiáltás. Az újszülött gyermek döntésre kényszeríti az embert. Van, aki fáradt megadással felel, mások indulatba jönnek, nem tetszik nekik, hogy valaki mindent meg akar újítani, maradjon inkább minden úgy, ahogy van. De vannak vidám reménykedők is, akik örülnek, hogy még nem következett el az idők estéje, hogy Isten ma is felénk tart. Miért írom ezeket? Mert olyanoknak írok, akiknek gyermekeik vannak. És minden egyes gyermekben újra kezdődik az emberiség története, újra indul a világtörténelem. Kinyitja szemecskéit, körülnéz ebben a világban, amely nem mindig túlságosan hívogató, elindul életútján, amely igen gyakran a szenvedés útja is, de azért mindig a reménység útjának is kell lennie, Ha szemügyre vesszük Krisztus születésének történetét, kiolvashatunk egyet- mást belőle, ami fontos a mi gyermekeink születésére nézve is: 76
