Szolgálat 56. (1982)

Eszmék és események - Jegyzetek az Arany-jubileumra (Sántha Máté)

„spirituali“-rendelők sorbavétele ad ízelítőt az állandó haladásról, főleg IV. Ince pápa bullájától kezdve, aki 1253 július 16-án megengedte a frátereknek a „libros, calices, thuribula, cruces“. Gyönyörködhetünk egy párizsi epistuláriumban (a rend 1219-től van jelen Franciaországban), Duns Scotus festett Sententiáiban Pietro Lombardo-hoz, az Apokalipszis angol kiadásában (Oxfordban már 1224-től vannak ferencesek).

Ez az „ötös kiállítás“ umbriai keretek között, de világméretben mutatja be a ferences szellemet Assisi Szent Ferenc születésének 800. évfordulóján.

Rákos Raymund OFM

JEGYZETEK AZ ARANY-JUBILEUMRA

Egyszerű, mély hit, töprengő elme s „túlérző fájvirág“-ként érző lélek - ezek a talán ellentmondónak látszó vonások ötvöződnek egységbe a magyar irodalom legnagyobb „műves költőjének“ egyéniségében.

Hite a kálvinista családból magával hozott bibliás hit, mindvégig az marad. A Biblia képei egyre-másra felmerülnek verseiben, magától értetődően válnak egyéni életének, vagy a nemzet sorsának szimbólumaivá (pl. a két Ráchel-vers a szabadságharc bukása után, — „És, kitől rettegsz, nem féli fegyverid ő, Az Ige, az eszme!“). Még meggyőzőbb, amikor egész váratlanul bukkan elő a biblikus asszociáció. Egy menyasszony sírfelirata: „El nem aludt lámpám; csak, mint nem-földi menyasszony / Hoztam el: éjfélkor várni az égi Jegyest.“ Maga írja jegyzetbe: „Máté evang. XXV. r.“ Ugyanígy kísérik a református egyházi énekek. A Hatvani professzor helyébe lépő ördögöt (egy monda feldolgozása) a diákok harsogó éneke űzi el: „Erős várunk nekünk az Isten!“ A „Tamburás öreg úr“, azaz maga az öreg költő is a „hitújítás kora szülte“ énekekkel vigasztalódik.

Az alapvető keresztény tételeket kétely nélkül vallja. „Gyermekszívvel“ a Gondviselés hitét: „Hogy övéit el nem hagyja, Ki mindnyájunk édesatyja“ (Itthon). Gyermekszívvel, de korántsem naívul, hiszen hosszú élete során józanul látta és keserűen átérezte a történelem eseményeit. Az „Alkalmi vers“-ben végigveszi mindazt, amire az embereknek szükségük lenne: „Béke legyen a háznál És a szívredőben ... Legyen egység, türelem, Hit a jövendőben“ — és a refrén mindig: „Adjon isten, ami nincs, Ez új esztendőben.“ Tudja, hogy az emberiség egyetlen család, amelynek „egy isten-atyja van“, hogy „Isten egészbe’ működik, Egészre fordít gondot“, de tépelődéseinek mégis ez a fölséges program a vége:

Hagyjátok a meddő vitát! Bölcs Isten az, ki rendel;

Az ember tiszte, hogy legyen Békében^ harcban ember.

Méltó képmása Istennek, S polgára a hazának, Válassza ott, válassza itt A jobbik részt magának.

(Gondolatok a béke-kongresszus felől)

74