Szolgálat 56. (1982)
Az egyház szava - Krisztus mindenkinek otthont kínál (Svájci püspökök)
jellegű egymás mellett élésre vezethet, ahol az emberek kölcsönösen nem vesznek tudomást egymásról. Évről évre sok svájci tér vissza külföldi tartózkodásáról vagy ott töltött szabadságáról, gazdagodva más népekkel való érintkezéséből. Egyesek viszont panaszkodnak, hogy más kulturális környezetű, más nyelvű emberekkel kell élniök. Azok, akiket gazdasági, társadalmi vagy politikai indítékok kivándorlásra kényszerítettek és több-kevesebb ideig Svájcban kell lakniok, sokszor valóban idegenként élnek itt, s gyakorlatilag nem érintkeznek az ország lakóival. A lakosság és az idegenek együttélése nem új probléma. Már a keresztények első nemzedéke olyan társadalomban élt, ahol együtt voltak zsidók, görögök és rómaiak, de gyakran nem is érintkeztek, ha éppen nem valóságos ellenségek voltak. Mindenkit megdöbbenésbe ejtett, hogy a keresztény közösségekben eltűntek a személyek közti megoszlások, és ezt a kereszténység újságának látták. A keresztényeknek meg kellett dolgozniok azért, hogy testvéri közösséget hozzanak létre a különféle népekből származó hivök között. Ezt tárja elénk az efezusi levél a pogánykeresztényekhez szólva, akiknek a zsidókeresztényekkel kellett élniök: „Már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai“ (Ef 2,19). Az ország lakói és az idegenek közti különbségek eltörlése: olyan kötelesség, amit nekünk, svájci keresztényeknek ma is munkálnunk kell. Súlyos és állandó kötelezettség mindenki számára, svájciaknak éppúgy, mint idegeneknek. Az idegenek bevándorlása gazdasági, politikai és társadalmi problémákkal jár. Fontos, hogy megvizsgáljuk ezeket, és mindig újféleképpen törekedjünk igazságos megoldásokra. De az emögött rejlő probléma: különbözőképpen nevelkedett személyek együttlakása. Az általános tapasztalat igazolja a következő tényt: Akiknek gyökerei egy meghatározott vidékbe nyúlnak, akiket századok óta bizonyos kultúra és életmód itatott át, azok igen kínosan fogadják be a más országokból jövő, más erkölcsű, más szokások szerint élő, másképpen gondolkodó embereket, anélkül, hogy rá akarnák bírni őket: hagyják el, amiből eddig éltek. Kötelességünk leküzdeni ezt a nehézséget. Nincs jogunk egyszerűen a saját elveink és felfogásunk szerint megítélni az idegeneket: úgy kell találkoznunk velük, mint hozzánk hasonlóan örülni és remélni, aggódni és szenvedni képes emberekkel. Ha sok türelemmel elérünk odáig, hogy áttörjük a korlátokat, amelyek miatt idegennek tekintjük egymást, akkor fölfedezzük, hogy mindegyikük testvérünk, és közösségbe léphetünk vele. Minél inkább elkötelezzük magunkat a találkozásnak ezen az útján, annál jobban eltüntetjük a megoszlást svájciak és idegenek között, s előmozdítjuk a személyek közösségét. A nemzetiség akkor teljesen másodrendűvé válik. Mindannyian ugyanannak az emberiségnek tagjai vagyunk. Ez igen jelentős. Messzemenőleg kötelez bennünket keresztényeket. Krisztus mindenkinek otthont kínál. Mindenkit annak tekint, ami. Isten vándorló népének közösségében mindenki a saját képességeivel jelentősen hozzájárul a keresztény közösség felépí5 65
