Szolgálat 56. (1982)

Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: A kiteljesedés akadályai gyermek- és ifjúkorban

bennie arra is, hogy másokra van utalva, és hogy életét a társadalomban éli le. amely nemcsak ad, hanem követel is. A közösségi élet megköveteli, hogy a másikat elfogadjuk, elviseljük gyöngéit. A szülői filozófiának itt erős módosulásokra lenne szüksége.

Társadalmi nyomások a serdülő életében

A mi kultúránkban a társadalom sokat követel a fiataloktól lelki téren - megköveteli, hogy felnőtté váljon —, viszont nem nyújt semmiféle előzetesen megfontolt és kidolgozott viselkedésmodellt, amely segítené a felnőtté válás útján. A primitívebb kultúrákban mindenütt megtaláljuk ezt a modellt. Az iniciá- ciós szertartás határt húz gyermek- és felnőtt-kor között, majd pedig tilalmak és büntetések, ill. jogok határozzák meg a serdülő viselkedését. A normák, tilalmak, tabukés jogok egyértelműek, és nem a serdülőnek kell eldöntenie, engedelmeskedik-e nekik, vagy sem, mert az esetleges engedetlenséget büntetés követi, az alkalmazkodás pedig általános elismerést vált ki. A serdülő ily módon biztonságban érzi magát, nemcsak társadalmi viszonylataiban, hanem saját magára vonatkozó abbeli meggyőződésében is, hogy most már felnőtt.

A mi kultúránkban a helyzet egészen más. Az egyéni beérés fogalma összeegyeztethetetlen egy előre megadott és pontosan meghatározott modellel. Az iniciációhoz hasonló szertartás hiánya csak növeli a serdülő zavarát és szorongását. Ennek következtében viselkedése kiszámíthatatlanná válik. Neki azt mondták, felnőtté kell válnia; de azt már elfelejtették neki megmondani, hogyan.

Mivel ennyire bizonytalan saját céljait illetően, a belső zavar megoldását a külvilágban keresi. Mivel sem a családban, sem a tágabb társadalmi körben nem talál kielégítő választ, még jobban elbizonytalanodik. Ezt a bizonytalanságot és konfúziót gyakran még csak növelik a szülők. Állandóan figyelmeztetik, hogy már nem gyerek, tehát itt az ideje, hogy nagyobb felelősséget vállaljon; mikor azonban megpróbál eszerint viselkedni, magát függetleníteni, jön az intés, hogy mégis csak ők a szülei, ők tudják jobban, mi válik javára. Vagy ha nincsenek a másik nemmel kapcsolatai, a szülők aggodalmukat fejezik ki; de ha netán ilyen kapcsolatba bocsátkozik, állandó szülői óvasokkal kell szembetalálnia magát.

A probléma tehát a függetlenségért való harc. A serdülő küzd függetlenségéért, és ezért hevesen bírálja a felnőttek oltalmazó tekintélyét. Nem akarja elfogadni tanácsaikat arra vonatkozóan, hogyan öltözködjön, hogyan használja fel idejét, miben higgyen. Másrészt képtelen koordinálni független tevékenységét, mivel nincs meghatározott célja. Következésképpen újra a felnőttektől való függőségre van kárhoztatva. Ha ekkor szüleihez fordul támaszért, két kimenetel lehetséges:

Ha megkapja a kívánt támaszt, újra biztosnak érzi magát, de egyúttal gyereknek, aki elfutott a felnőttségért vívott harc elől. Ez mélyen sérti önérzetét. Hogy ettől megóvja magát, lázadnia kell az ilyen gyerekes visszahanyatlás el29