Szolgálat 56. (1982)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: Az önszeretet és a felebaráti szeretet kapcsolata

tanítási módja: nemcsak kegyelem kísérte szavait, hanem nagy megértéssel karolta fel a lelki szegényt és a megtérő bűnöst (Vita prima, I, VI, 28-29). így vezette a látszólag tökéletes Bernátot saját elégtelenségének felismerése a mélyebb felebaráti szeretetre.

Hasonló folyamatot figyelhetünk meg nemcsak nagy szentek, hanem az átlagember esetében is. A megtérő bűnös fokozatosan megtapasztalja, hogy minden önfegyelmezö, önnevelő erőfeszítése ellenére legalapvetőbb hibáitól nem tud megszabadulni. Akarata ugyan lényegében és alapjaiban már Istenre irányul, külsőleg rendet teremtett életében, elkerüli a súlyos bűnöket, teljesíti állapotbeli kötelességeit, de szándékai még nem egészen tiszták. Sokszor tesz olyasmit, amiről csak sejti, hogy az erény ürügyén valójában az önzés, a hiúság és a rendezetlen érzékiség kielégítését keresi. S minél jobban igyekszik megtisztulni, annál világosabban látja, hogy képtelen rá. S ekkor valóban nem marad más hátra (hacsak meg nem fogyatkozik a hite és fel nem adja egészen a reménytelennek látszó küzdelmet), mint megérteni, hogy egyedül Isten irgalma mentheti meg. Ezért egész nyomorúságát feltárja Istennek, s lelke egész őszinteségével kéri irgalmát. Ez a belső sírás (amely nem nyilvánul meg szükségképpen a szem könnyeiben) megtisztítja a lelket, és újabb kegyelmek befogadására teszi alkalmassá. A hazug vágyak vonzása lassan alábbhagy, a lélek megérzi Isten akaratának, az erkölcsi jónak a vonzóerejét. Szeretni kezdi mindazt, ami jó, nemes, igaz és tiszta. S mivel nyomorúságát és Isten irgalmát olyan mélyen megtapasztalta a saját életében, irgalommal fordul felebarátja felé. A másik ember bűne már nem készteti türelmetlen kritikára; mindent megért, „mindent eltűr, mindent elvisel“ (1Kor 13,7). Szeretetében van már valami Isten hosszan- tűréséből.

De hadd világítsuk meg az elmondottakat Szent Bernát szavaival, ö nagy pszichológiai érzékkel dolgozta ki a lélek útját az önismereten, önelfogadáson és felebaráti szereteten keresztül Isten szeretetéig. Fontos azonban látnunk, hogy szerinte már az önelfogadásban és a felebarát elfogadásában is az Igazságot, magát Istent ismerjük meg és fogadjuk el:

Keressük az igazságot magunkban, felebarátainkban és önmagában. Magunkban, mikor elítéljük magunkat; felebarátainkban, amikor bajaikban együttérzünk velük; önmagában, amikor az igazságot tiszta szívvel szemléljük... Az irgalmasok gyorsan felfedezik az igazságot felebarátaikban, mivel saját érzelmeiket kiterjesztik rájuk, és a szeretet révén úgy azonosulnak velük, hogy felebarátaik jó és rossz élményeit mint sajátjaikat élik meg. Gyengék a gyengékkel, együtt égnek a botránkozókkal. Megszokták, hogy együtt örüljenek az örvendezőkkel, együtt sírjanak a sírókkal.

Mindezt azért tudják megtenni, mert saját élményeiken keresztül értik meg, mit él át a másik ember:

Nem tudja az egészséges, hogyan érez a beteg. S a jóllakott ember sem ismeri az éhező szenvedését. Ezzel szemben minél közelebb van két beteg vagy éhező állapota egymáséhoz, annál közvetlenebbül éreznek

19