Szolgálat 56. (1982)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A személyiség kiteljesedése
tipikus élvezetember lenne; de mikor az élvezet fellebbezhetetlen irányelvvé válik, mikor a többi értéket voltaképpen azért becsüljük, mert élvezetre vezet, akkor az élvezet személyiségünk sarkpontja lesz, — de ez a változás igen gyakran öntudatlanul, egy-egy magában véve jelentéktelen választás révén jön létre az emberben. A megigazulás persze nem változtatja meg testi-lelki adottságainkat, élményeink során szerzett szokásainkat; de ahogy a lélek a testet, az Istennek minden fölött való és önmagáért való szeretete is áthatja egyéniségünk összetevőit, és új értelmet ad nekik, új, szerves egészbe foglalja őket. Viszont adottságaink is sajátos színezetet adnak az Isten-szeretetnek: az „esztéta-ember“ az Isten-gyermekségben is a szépet szereti, a „hedonista ember“ a Krisztus-követésben is a boldogság útját kedveli. A különböző tényezők egysége kezdetben szabadon választott ideál, és lassan halad tökéletessége felé. Egyre jobban erejüket vesztik a vele ellentétes vonzalmak, az Isten-szolgálatnak egyre több követelménye lesz tudatos. Azért a megtörtént megigazulás vég nélküli gyarapodás formájában él. A teljességre ebben az életben el nem jutunk, a „személyiség“ sohasem tudja maradék nélkül feldolgozni a „természetet“, ahogy a parabola vég nélkül közeledik az egyeneshez, anélkül, hogy elérhetné. A velünk született vagy életünkben szerzett határozmányokban megmarad a hajlam arra, hogy önmaguk kedvéért, feltétel nélkül érvényesüljenek. Azért a krisztusi személyiség törékeny, könnyen tovaillanó javunk, amit csak szüntelen belső harc által lehet megőrizni, amennyiben szakadatlanul nemet mondunk egyéniségünk egyes részleteinek abszolutizálódni akaró hajlamára. Ezért van, hogy az elnyert kegyelemben való állhatatosság nagy jó, amit minden érdemünkön túl Isten irgalma ajándékoz nekünk. Az állásfoglalások, amelyekkel krisztusi személyiségünket gyarapítjuk, védjük, érdemet szereznek az örök életre. Az érdemek érvényét nem kizárólag és föltétlenül jogi kategóriák segítségével magyarázhatjuk meg, hanem a személyiség gondolatformája révén is megérthetővé válik. Egy objektív jó annyiban teszi boldoggá az embert, amennyiben megfelel személyisége követelményeinek, képességeinek. Egy klasszikus koncert lenyűgöző élvezetet jelent a szép varázsában élő személynek, unalmas időveszteség a haszonérték bűvöletében élő pénzembernek. Isten bírása is csak annak boldogság, aki szereti az Istent, és annyiban boldogítja őt az Isten látása, amennyiben szereti a magát előtte feltáró értékteljességet. Minél inkább egybeforrunk itt a földön a keresztjét hordó Krisztussal, annál inkább vagyunk képesek, annál inkább hajiunk arra, hogy a megdicsőült Krisztus életébe merülve minden igényünk kielégítését találjuk meg. Ebben az összefüggésben is használhatjuk a megszokott jogi kifejezéseket, de nem annyira azt fogjuk mondani, hogy nekünk van jogunk arra, hogy Isten magához fogadjon bennünket, hanem inkább Isten önmagának tartozik azzal, hogy ha már egyszer új emberré tett, beteljesítse bennünk az ingyen adott, de szabadon és bizalommal elfogadott istenképmás minden egyes jó tettben szaporodó, alakuló igényeit. 13
