Szolgálat 56. (1982)

Halottaink - P. Gallus Tibor SJ (Confrater)

boros is helyeselte és bátorította tevékenységét. Kétszer megjárta ebben az időben Magyarországot is, üzeneteket, leveleket, igazoló írásokat vitt-hozott. Végül is a Gestapo Párizsban letartóztatta. A parancsnokságon is az igazságot mondta, bár ez volt a legveszélyesebb. „Miért utazgat állandóan ide-oda ezzel a sok papírral? Mit csinál tulajdonképpen?“ „Segíteni akartam zsidó honfitársaimon.“ „Mi indította erre?“ „A felebaráti szeretet." Elítélték, majd kiutasították az országból (1943-ban).

Ettől kezdve élete végéig csendes visszavonultságban a dunántúli kisközség, Ba- ranyaszentgyörgy plébánosa volt. Közben odacsatolták Szágy és Tormás filiákat is. Nem élt tétlenül. A háború végéig még folytatta mentőakcióját, és kapcsolatot tartott fenn azzal a 700 francia hadifogollyal, akiknek sikerült Magyarországra menekülniük. Irodal- milag is tevékenykedett, régebben több francia lelki könyv jelent meg az ő fordításában. Megírta emlékiratait, cikkeket, életrajzokat állított össze. Apr. 10-én, nagyszombaton békés halállal csatlakozott Urához.

R.

P. GALLUS TIBOR SJ (1906—1982)

Váratlan halálával a külföldön élő magyar jezsuiták egy markáns egyénisége távozott közülünk.

1906. ápr. 5-én született Budapesten. Szülei többször költözködtek négy fiúgyermekükkel. így Tibor az elemit Budapesten és Kecskeméten, a gimnáziumot pedig Kecskeméten és Nagybecskereken végezte. Nemcsak jó tanuló volt, hanem lelkes sportoló is. A zenét már ekkor szerette, jól zongorázott. Későbbi éveiben egy misét is írt, amit Klagenfurtban elő is adtak. Hivatásának kibontakozása előtt udvarolt egy lánynak. Mikor sok év múlva véletlenül találkozott megöregedett, elhízott ideáljával, utána nem győzte lelkesen magyarázni barátainak: milyen jó, hogy más utat választott! Jezsuita hivatását nemcsak a szülői ház jó vallásos légkörénék köszönhette, hanem mindenekelőtt P. Csávossy Elemérrel vaió találkozásának. Az ő egyéniségének hatására határozta el, hogy érettségi után, 1924-ben belép az érdi noviciátusba. Végigjárta a jezsuita képzés szokásos útját: bölcselet Szegeden, magisztérium a pécsi kollégiumban, teológia Innsbruckban. Ott szentelték pappá 1934. júl. 26-án. A harmadik próbaév után tíz éven át repetitor volt a római Collegium Germanicum-Hungaricumban. Amellett, ahogy mondani szerette, „periférikus lelkipásztorkodást“ végzett, vagyis egy kicsit mindenki lelkigondozójának tekintette magát, akivef összeakadt. Ezt a tulajdonságát egész életében megtartotta: ha vonaton utazott, szóba ereszkedett útitársaival stb. Erre az időre esik egy esemény, amelyet mindig boldogan emlegetett: 1938-ban őt bízták meg, hogy Pa- celli államtitkárnak, aki a pápa követeként a budapesti Eukarisztikus Kongresszusra készült, nyelvleckéket adjon, és elkísérje. Később, amikor Pacelliböl XII. Pius pápa lett, és magyar zarándokokat fogadott, vele gyakorolta be köszöntésüket. így aztán P. Gallus, ha társalgás közben egyes egyházfejedelmek neve fölmerült, egykedvűen közbevetette: „Döpfner: a tanítványom. König: a tanítványom. XII. Pius: a tanítványom.“ A Vatikáni Rádió magyar tagozatának születésénél is ott bábáskodott; az ő szájából hangzott el az első magyar nyelvű mondat a rádióban, XII. Pius megválasztásának híre. A háború alatt és után erős karitatív tevékenységet fejtett ki, egy ideig vatikáni megbízott is volt a menekültek között.

1948-tól a Biblicumban lakott, egy darabig a Gergely-egyetem kisebb, ún. szemi- narisztikus kurzusán is tanított, s elkészítette doktori értekezését: „Az ősevangélium (Tér 3,15) kifejtése a patrisztikus idők után.“ Latinul jelent meg 1949-ben, mint egy életen át tartó tudományos munka nyitánya, amire még visszatérünk. 1951—56-ig Messi- nában tanított teológiát a jezsuita főiskolán. Majd 6 évig a Basel melletti Lucelle-ben a nővérek házilelkésze. 1962—69-ig ismét tanít, újszövetségi szentírást a klagenfurti (Ausztria) egyházmegyei papnevelőben. Igen eleven előadó volt. Ebben az időben fe101