Szolgálat 55. (1982)

Halottaink - Dr. Takács József (Oltártestvérei)

őrizze és erősítse. Máriás lelkiségéhez kapcsolódik Szent Istvánnak, székes- egyházunk védőszentjének és a magyar szenteknek tisztelete, akiknek közbenjárását szünet nélkül kérte egyházunkra és magyar hazánkra.

3) Harmadikként azt a szinte csodálatra méltó önfegyelmet tiszteljük benne, mint követendő példát, amelyre Krisztus adott neki erőt, hogy Cirenei Simonként betegségének keresztjét a szenvedő Krisztussal egyesülve olyan türelemmel tudta hordozni.

4) Végül jelmondatát idézem: „Szentek ivadékai vagyunk, és azt az életet várjuk, amelyet az Isten azoknak juttat, akik sohasem szegték meg iránta való hűségüket“ (Tób 2,18). Ezt a jelmondatot igyekezett egész életében megvalósítani, amikor papjainak hűséges és áldozatos papi életre adott követendő példát. E jelmondatból áradó lelkiséget szolgálta, amikor híveinek a kötelességteljesítést hirdette Isten, egyházunk és szeretett magyar hazánk iránt. Bérmakörútjain és főpásztori látogatásain erősítette a családi életet, az egymás iránti megbecsülést, és mindenütt a feltámadt Krisztus húsvéti békéjét hirdette.

Hiszem és remélem, hogy amikor éppen szombati napon, a Szűzanya napján, találkoztál az égi Jópásztorral, a Szűzanya volt számodra a Mennyország Ajtaja.

Utóda, Dr. Szakos Gyula temetési beszédéből (rövidítve)

DR. TAKÁCS JÓZSEF (1911-1982)

Egy ragyogó elme, egy szenvedésben kiérett lélek tűnt el vele abból a magyar valóságból, amelyet szerencsésebb körülmények között tetteivel döntően befolyásolhatott volna. Vagy ez csak a látszat? „Takács Józsefnek ez a nagy tette: oda is jó szívvel menni, ahová magától nem ment volna; igaza tudatában is vállalni feladatokat, amik nem neki valók; és az áldozatok érthetetlenségé- ben egy magasabb rendű értelmet látni. Olyan pap volt, aki nemcsak áldozott, de áldozattá lett. Az engedelmesség áldozatává. És ezzel többet tett, mintha ragyogó üstökösként futotta volna be egyházunk egét. És ő hitte, hogy az engedelmesség áldozatában megváltó erők vannak“ (Belon Géllért).

Szuhogy községben született 1911. jún. 11-én, többgyermekes szegény családból. Apját korán elvesztette, de vallásos édesanyja mély hatással volt rá. A középiskolát sorkosztos diákként kezdte. Korán megmutatkozott erős, koleri- kus, mindenről önálló véleményt formáló egyénisége és nagy tehetsége. Nemcsak az egri ciszterci gimnáziumnak volt „csillaga“, hanem — miután püspöke Rómába küldte tanulni — aranyérmes első a Gergely-egyetemen is. Nyolc évig (1931—38) volt a Collegium Germanicum-Hungaricum lakója. Az egyetemi vitákban félelmetes előadó vagy támadó. Kedvtelésből a keleti nyelveket is megtanulta, úgyhogy pl. Zarathusztrát óperzsául olvasta. Híre eljutott XI. Piusig és Pacelli államtitkárig. Mint pap (1936. okt. 25-én szentelték) és teológiai doktor tért haza.

A kápláni év letöltése után (1938 Ózdon) képzettségének megfelelően teológiai tanár és tanulmányi felügyelő, majd lelkiigazgató lesz Egerben (1939). Utóbbi kicsit talán korán. Mert a papi hivatásról kezdettől táplált és Rómában csak megerősödött magas elgondolásait nemcsak önmagával szemben érvényesíti kíméletlenül, hanem növendékei irányában is. Spirituálissága alatt sokan hagyják el a szemináriumot — hivatáshiány miatt. Ami azonban a poharat ki- csordította, az egy igen „szókimondó“ nyilvános megjegyzése volt a szeminárium elavult állapotáról, ellentétben az érseki uradalom kevésbé fontos épületeivel. Takácsnak mennie kellett. 1942-ben a két filiás Bátor községbe nevezik ki plébánosnak. (A dolog iróniájához tartozik, hogy távozása után átépítik a szemináriumot, modern cellarendszerűvé.)

98