Szolgálat 55. (1982)
Eszmék és események - Mária utánzása (Alszeghy Zoltán)
— bár ez az élet külsőleg nagyon különböző a mienktől — a keresztény élet szívét jelzi, az alapvető állásfoglalást Isten mellett. Természetesen ez a választás mindig konkrét viselkedésben testesül meg (mint ahogy megsemmisül a vele összeférhetetlen konkrét viselkedéstől), de a konkrét magatartás csak külső megnyilvánulása: lényege, lelke, döntő eleme az élő hit, a lélekalakítő önátadás, a szakadatlan párbeszéd. Könnyen lehetséges, hogy egyes hívők számára éppen az Evangéliumnak ez a magva Mária alakjában érthetőbbé válik, mint Fiáéban. Hiszen Mária mindenestül emberi személy, aki csupán hitből élt, míg Jézus Isten volt, és azt tanította nekünk, amit látott (vö. Jn 3,11). „örömest adni“ Még egy másik hatása is van, ha Mária alakját szemléljük, hogy keresztény életünket az ő példájához próbáljuk igazítani. Ezt nem mindig emelik ki eléggé. Krisztus követése csak akkor lehetséges, ha a tanítvány örvendező szívvel fut célja felé. A „vidám adakozás“ követelménye (2Kor 9,7) szükségszerű feltétel, hogy állandóan és szabadon kitartsunk a keresztúton. Már most ha utánozni kívánunk egy vonzó példaképet, az nemcsak a teendők értelmi tudását foglalja magában, hanem még inkább annak fölfedezését, hogy az utánzás egyes töredékes, részleges szakaszainak is megvan az értelme, az értéke. Mint ahogy a természet szépségei vagy a zene örömmel tölti el szívünket és hálával a mindenek Teremtője iránt, éppúgy a szeplőtelen Szűz szemlélete is örömet ad. Nemcsak feledteti velünk — legalább néhány pillanatra — a magunk és mások nyomorúságát, hanem megtanít, hogy úton vagyunk ezeknek a nyomorúságoknak a legyűrése felé, és mindig jobban be fogunk hatolni a világosságnak, összhangnak, szépségnek abba a birodalmába, amelyet a keresztény szemlélődés Mária életében fölfedezett. Amikor szemléljük benne annak ragyogó alakját, aki teljesen megfelelt a kegyelem minden szólításának, könnyebben felbátorodunk, hogy ellene mondjunk a bűnökkel teli, magunk és mások vétkeitől eltorzított „világ“-nak. És az a tény, hogy a tőrrel átvert szívű Édesanya (Lk 2,35) ugyanaz a Szűz, akit „boldognak hirdet minden nemzedék“ (Lk 1,48), megérteti velünk, milyen szép és derűs dolog követni az Urat: a földi szenvedés útja, amelyen Jézus Édesanyját vezetni akarta, nem tör össze, nem tesz tönkre, mert kivirágzik rajta az eszkatológikus „boldogság“, amelyet Jézus Krisztusban már előre élvezünk. Értelmileg a hivő tudja mindezt az Egyház evangéliumhirdetéséből. De a fogalmi tudásban soha sincs meg a látott valóság átütő ereje. Még egy utolsó észrevétel. Amikor azt állítjuk, hogy a katolikus „utánozza Máriát“, igazat mondunk, de a kifejezés tökéletlen és azért nem elég hitelre méltó. „Utánozni“ egy képzeletbeli személyt vagy egy elmúlt magatartást is lehet. A Szűzanya igazi utánzása az, ha részt veszünk az üdvösség története során tanúsított magatartásában, vagyis annyit jelent, hogy 'osztozunk egy valóságos személy igazi, ma is létező érzelmeiben. Ez az utánzás vagy inkább osz- tozás tehát ne észbeli megfontolásból és kifejezett elhatározásból származzék 72
