Szolgálat 55. (1982)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Egy mai lelki mester: Francois Varillon SJ
életében elszenvedi, „átéli“ a rákényszerített halált, a keresztet. Az ember sohasem választja halálát, legfeljebb áldozatait. Az élet tele van „passzivitásokkal“. Elviselni a halált úgy, ahogy Krisztus tette annyi, mint elviselni a teljes passzivitást: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!“ P. Varillon a „húsvéti misztériumot“ élte meg az Eukarisztiában, amely számára mindennek központja, összefoglalása volt. Az interjú végén így összegez: „Ott van a halál végig az egész életen: erre gondolok, amikor az élet és meghalás művészetéről beszélek. Meg kell halni a döntésben: a hagyományos aszkézis lemondásról, elszakadásról, a megpróbáltatások keresztként való vállalásáról beszélt. Nem tudom, mennyiben kell megőriznünk ezt a szóhasználatot, de a jelölt valóságot igenis meg kell tartanunk; nincs szeretet áldozat nélkül, és az áldozat részleges halál. Következésképp amikor a meghalás művészetéről beszélek, azt akarom mondani, hogy minden jelentősebb döntés (...) halál. Más szóval: nem dolgozhatom azért, hogy diadalra vigyek egy értéket, pl. az igazságosságot, anélkül, hogy valami módon meg ne halnék. Az kell tehát, hogy mindez az életbe legyen átültetve, ahol az életművészet nagy szabadságban nyilatkozik meg, pontosan annak a szabadságában, aki tudja, hogy döntései .mortifikációval' járnak. Ez a szabadság teszi lehetővé, hogy teljesen átadjam magam a zenének, a költészetnek, sőt esetleg az asztal örömeinek, a barátságnak, a bajtársiasságnak, annak, amit emberi ünnepnek nevezek, annak, ami az emberi életben ünnepi jelleggel bír. Ami pedig a meghalás művészetét illeti: azt hiszem, ide kell sorolni a testvériséget mindazokkal, akik szenvednek: Krisztus haláltusát vív a világ végezetéig (Pascal), agonizál minden szenvedő emberben, és körül vagyunk véve szenvedő emberekkel. Úgy hiszem, az emberi szenvedés valójában felmérhetetlen. Lehetetlen, hogy valamiképpen ne részesedjem benne. Végül is ez lehetetlen: a szenvedőkkel való testvériségről beszélni úgy, hogy én magam megmenekülök a szenvedéstől, maszlag. Ha számomra az élet boldog, természetesen nem duzzogok e boldogság miatt. De ,mortifikáló‘ választásaimnak a testvériség vágyát adom jelentésül. így tehát az életművészet és a meghalás művészete odatapadás és elszakadás. Nincs halál, ha nincs az élet szeretete, nincs elszakadás, ha nincs odatapadás (attachement). Egy szóban foglalok össze mindent: passion, amelynek kettős jelentése van: szenvedély-szenvedés; az élet szenvedélyes szeretete és szenvedés. (...) Egyik kezem a világ szépségén, a másik az emberek szenvedésén. És két lábbal a jelen pillanat feladatának teljesítésében." (VE 387-389, epilógus) Francois Varillon főbb munkál: Le sens chrétien, elmélkedések, 1942. La sainte messe, 1943. Libération des ámes, Union des ámes, két rádiós előadássorozat, 1944. L’intransigence de l'amour, konferenciasorozat az egységért végzett imahéten, 1945. Fénelon, oeuvres spirituelles, szövegek és tanulmány, 1954. Fénelon et le pur amour, 1957. Elements de doctrine chrétienne, 2 köt., 1960—61; több nyelvre lefordították. Une spiritualité des laics: les groupes communautaires, 1967. Claudel, 1967. Paul Claudel, Journal I (Bibliothéque de la Pléiade), 1968. t L’humilité de Dieu, 1974. Több nyelvre lefordították. La souffrance de Dieu, 1975. Joie de erőire, Joie de vivre (konferenciabeszédek a keresztény hitről), 1981. 52
