Szolgálat 55. (1982)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Hasonlít a mennyek országa...

teste-vére, emberi mivolta „tartalmazta", magában rejtette a Fiú teljes istenségét, úgy a falat kenyér, cseppnyi bor magában rejti Jézus teljes emberségét és istenségét. Az ostya és bor teljesen átlátszó, teljesen egyszerű, minden komplikációtól mentes anyagi lét. Jézus a maga egyszerűségét mutatja meg, amikor a kenyér és bor színe alá rejtőzik: lénye teljesen egynemű, egyszerű, egy vágytól ihletett, maga a teljes másoknak adottság. Amikor a kenyér és bor színének rabjává tette önmagát, azt mutatta meg, hogy ő egészen a szeretet rabja. Oltárainkon, oltárasztalainkon naponta valósul a kenyérszaporítás csodája: önmagából ezreket, milliókat táplál. Nem hívás-e ez mindannyiunk számára, hívás arra, hogy mint ő, mi is egyre kisebbé váljunk, gyermekké legyünk, egészen egyszerűek, egészen szegények, — hogy mi is kenyérré legyünk, és ételként kiosszuk magunkat másoknak?

2. A „fekete lyuk“ láthatatlan. Magára a létére is csak más jelekből lehet következtetni. A szó szoros értelmében lyuk a térben. Fény nem tud áthatolni rajta. Tökéletesen fekete.

Istent nem lehet meghatározni. Végtelen létét semmi szó, semmi gondolat nem képes magába foglalni. Legközelebb jutott Isten „meghatározásához“ Szent János, amikor Istent a szeretettel azonosította: „Az Isten szeretet“ (1Jn 4,16). Csak azért lehet Istent a szeretettel meghatározni, mert természeténél fogva maga a szeretet is határtalan. „A szeretet mértéke az, hogy nincsen mértéke“ (Szent Bernát). De éppen mivel mérhetetlen, Isten szeretete nem áll meg egy meghatározatlan filantrópiánál, Isten nem távolról, jóakaratúlag, csak úgy általában szereti az emberiséget, hanem azonosul az ember legmélyebb nyomorával.

A baj velünk emberekkel nem az, hogy kicsinyek vagyunk, hanem hogy feketék, bűntől feketék, csúnyák, sötétek vagyunk, sötétség, amely a világosságot nem fogadja be (vö. Jn 1,5). A bűn sötétjében élünk. Isten annyira szeretett bennünket, hogy eljött értünk ebbe a sötétségbe, és maga is sötétség lett értünk. Nemcsak magára vette bűneinket: bűneinkké lett, hogy a saját halálával bűneink pusztuljanak el: Isten „azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy általa mi Isten jósága legyünk“ (2Kor 5,21). Jézusban magára vette a bűn feketeségét az, aki maga csupa szeretet, csupa engedelmesség, maradéktalan Atyának adottság. Ha a megtestesülésben embersége eltakarta istenségét, szenvedésében és halálában szinte még emberségét is elrejtette, emberi mivoltáról is lemondott: „Féreg vagyok, nem ember, mindenki csúfja, népem söpredéke“ (Zsolt 22(21),7). Jézus nemcsak kicsinnyé lett: „a kapun kívül“ (Zsid 13,12) fához szegezve társadalomból kivetett féreggé vált, mindenkitől elhagyva, ruhátlanul, emberi méltóságától megfosztva. Kereszten vergődő, csúffá lett testében egyszerre mutatja meg a bűn borzalmas csúfságát és borzalmas nagyságát: ennyit kell szenvednie, ezen kell átmennie Istennek azért, hogy az embert megmentse a haláltól. Ez a bűn „ára“. „Nagy volt a ti váltságdíjatok!“ — kiált fel Szent Pál, hogy felrázza a korintusi egyház bűnös tagjait (1Kor 6,20). Jézus a mi adóslevelünk, amelyet saját halálával megsemmisített: Isten Jézusban „az

21