Szolgálat 55. (1982)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Hasonlít a mennyek országa...

nem kezdődik, a színpad halott: a szereplők teszik élővé, és Isten drámájában mi emberek vagyunk a szereplők. Az ember megjelenéséig az egész teremtés, minden nagyszerűségében valamiképp befejezetlen volt, mert nem volt benne az Isten képére alkotott, Istennek szeretettel „lgen“-t mondani képes teremtmény.

Ugyanakkor Isten gondolataiban nem valami elvont emberkép, az „eszményi ember“ volt jelen, hanem mi, valóságos emberek, élő személyek milliói, te meg én és valamennyi embertársunk. És nem is mint kartotékok voltunk jelen valami nagy mennyei hivatal irattárában: égő szeretet tárgyai voltunk, akiknek megszületésére, szeretetben való válaszára Isten az egész örökkévalóságon át vágyódott.

1965-ben két amerikai asztronómus, Arno Penzias és Robert Wilson különleges rádióteleszkóppal méréseket végzett. Méréseik során az űrből rádiózörejt fogtak fel, amely, úgy tűnt, független az antenna irányától: a zörej intenzitása nem volt nagyobb a nap felé vagy a mi tejútrendszerünk központja irányában, tehát onnan nem eredhetett. A hang az űr minden irányából egyforma erővel érkezett. A tudósok következtetése az volt, hogy ez az egész űrt kitöltő hang a 20 milliárd év előtti eredeti Nagy Robbanás visszhangja, amely mindmáig visszaverődik a világmindenségben.

Amikor az Istenben történő szeretet-robbanás visszhangja elérkezik hozzánk az örökkévalóságból az idő „most“-jába, az az Isten szava, Isten hozzánk intézett üzenete. Az Ószövetség számtalanszor ismétlődő kifejezése, az „így szól az Úr" talán a legörömtelibb kinyilatkoztatás az egész Szentírásban. Azt jelenti, hogy míg a pogányok kőből, fából, aranyból és ezüstből készült bálványai mindig némák maradtak, a Biblia Istene szól az emberhez, párbeszédet kezdeményez. Isten minden jóhírének gyökere az a jóhír, hogy a mi Istenünk beszélő Isten. Annyira sajátja Istennek a beszéd, hogy magát szónak, közlésnek, Igének nevezi: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige“ (Jn 1,1). S az embert az isteni szeretet „Nagy Robbanásáénak nemcsak a hangja — visszhangja —, hanem tüze is eléri. Isten szava tűz: „Nézd, tűzzé változtatom szádban a szavaimat“ (Jer 5,14); „ ,Nem olyan-e a szavam, mint a tűz?' mondja az Úr“ (Jer 23,29). Isten szava tűz, mert élő, égő szeretet járja át.

Csak azzal akarjuk közölni magunkat, annak akarjuk megmutatni teljes, igazi énünket, akit szeretünk. A közlésvágy szeretetből fakad: Isten is azért szól hozzánk, mert szeret bennünket. A kapcsolat, amelyet Isten ki akar alakítani népével, több, mint az iparos és keze műve, vagy a művész és alkotása, vagy a tanító és tanítványa közötti viszony: ez a viszony legjobban az anya és gyermeke, a férj és feleség legintimebb kötelékéhez hasonlít: „Mint a fiút, akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket“ (Iz 66,13); „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek hűséggel, hogy megismerd az Urat" (Iz 2,21-22).

Isten szava nem monoton zörej: közlésmódját mindig annak az embernek szükségéhez, igényéhez, szeretetfelfogó képességéhez alkalmazza, akihez szól. Szavában hol inkább az ereje nyilvánul meg, hol inkább gyengédsége. Sinai

18