Szolgálat 54. (1982)

Az egyház szava - Üzenet Afrikának (II. János Pál)

AZ EGYHÁZ SZAVA

ÜZENET AFRIKÁNAK

II. János Pál pápa Gabonból, 1982. febr. 19-én

Engedjétek meg most, hogy egész Afrikához üzenetet intézzek, minthogy innen hagyom el ezt a földrészt második utam végén. Ez a tartózkodás megerősítette 1980. máj. 12-én, Abidjanból való elutazásomkor összefoglalt benyomásaimat. Gondolhatjátok, hogy Rómában közelről figyelemmel kísérjük az afrikai országok életét a kapott látogatásokból, a püspökök vagy a pápát képviselő kiküldöttek beszámolóiból. De a helyben tett látogatás új érzéket ad a dolgok iránt. Ezért hálát adok Istennek.

Földrészetek, kedves afrikai barátaim, sokféle tekintetben csodálatra méltó erőfeszítéseket tesz a fejlődés érdekében. Egészen szembetűnő volt ez Nigériában, nyilvánvaló itt is és sok más országban. A sokáig parlagon heverő természeti kincseket most tevékenyen kihasználják, — igaz, néha idegen társaságok. Az egészségügyi gondoskodás halad, s ez új reményt ébreszt ezekben az oly kimerítő éghajlatú egyenlítői országokban. A politikai érettség — bármily gyakoriak is a kilengések — szilárdul. A városok fejlődnek, sajnos gyakran a falusi övezetek kárára, amelyeknek terményei pedig igen hasznosak lennének. Sokan látogatják az iskolákat; a tanítás egyetemesebb mintára folyik, amit gyakran máshonnét hoztak be, de ugyanakkor növekvőben van az afrikai kultúra öntudatra ébredése. Az országok közötti viszony szorosabbá válik az egyes tájegységekben, az egész földrészen és a világ többi részével. Mindenütt a haladás vágyát, bizonyos lelkesedést találunk.

De ennek a haladásnak határain túl találkozunk félelemmel, néha fáradtsággal, csalódással, a lelkesedés visszaesésével is. Az emberség szakértőjének, az Egyháznak a nevében, amerre csak járok, fölvetem az alapvető kérdéseket: Milyen haladást kerestek? Az ember miféle szükségleteit akarjátok kielégíteni? Milyen embert akartok formálni? Szavamat a keresztényekhez intézem, de minden jóakaratú emberhez is. Mert mindenki parancsoló szükségét érzi, hogy urává legyen ennek a fejlődésnek.

Az afrikai embernek, mint különben a többinek is, de jellegzetes tulajdonságainak megfelelően és igen nagy mértékben szüksége van a szabadság, az alkotóerő tágas terére. Ugyanakkor igen mély a közösségi érzéke a családban, a törzsben, a népben. A barátság melege nélkül elpusztul. Egyes városok névtelenségét, az övéitől való távollétet különlegesen leverőnek és lealacsonyító- nak érzi.

Az éhség problémája még igen messze áll a megoldástól Afrika számos vidékén, főleg miután a szárazság csapása vagy a háborúk félelmetes következ52