Szolgálat 54. (1982)
Eszmék és események - A tabernákulum előtt (Alexia) - Levelek a misszióból
vallásban nevelni. Most is egy nagy csapat gyereket készítünk elő az első áldozásra. Itt közelünkben lakik egy idős pap, hála Istennek mindennap misézik a mi kis kápolnánkban. Ócsai Borbála f. m. m. (újabb címe:) C. P. 512, 17 500 Marilia S. P. Brazília + Szól a telefon (a kórház belső telefonja): Császár testvért keressük. Megyek mindjárt — jelentkezik a testvér. Hányadszor hívták ma? Rengeteget dolgozik. A Szent Család kórház patikaügyeit intézi, és gyakorlatilag a kórház irányítását. Mindenről tud. Mindenkire gondol. Terveiben szerepel a kórház előhaladása. Nehéz feladat egy kis vidéki községben kórházat fenntartani. De így néhány szegényebb betegnek is segítünk, akin talán sehol sem segítenének. „Kórházunk anyagi ügyeit Szent József oltalmába helyeztük — mondja a testvér —, és naponta kérjük támogatását. Hála Isten eddig még nem volt pénzügyi nehézségünk, — illetve minden hónap végén van, amikor a 17 alkalmazottat kel) fizetni, az egyre emelkedő munkabérek miatt, de azért mindig összejön valahogyan.“ A testvér estig fent van, és korán reggel kel. Egész nap dolgozik. A kórházon kívül a konyhát is irányítja. És ha van egy kis ideje, valamit hozzáad a kórházi koszthoz. Ezek az adalékok! a legjobbak. Néha eltűnik egy-két napra. Hová ment? Szórakozni? Arra nincs ideje. Taipeibe vagy máshova megy orvosságot szerezni vagy átvenni. Kedves modorával, szerénységével minden ajtót kinyit. Az orvosságszerzés fontos feladat, mert a kórház fenntartási költsége igen magas. 'Mit jelent a kórház keresztény szempontból? Az ápolónők közül csak egy a keresztény, de a többi is igyekszik komolyan végezni munkáját. Hat rájuk, hogy a kórház keresztény kórház. Császár testvér és a nővérek igen jó hatással vannak a nem keresztény személyzetre. Róluk látják, mi az: kereszténynek lenni. És talán hatásukra kissé jobban bánnak a betegekkel. (Rendtársának, P. Vajda Tibornak beszámolója. A testvér címe: Bro. Császár György SJ, Lutsao, Chiayi Hsien, Taiwan 611, R. O. C.) Interjú Bencze István testvérrel Taiwanban: — Isten hozta, kedves Testvér! Ritka vendég nálunk, a végén még elfelejt bennünket magyarokat. — Azt ugyan nem! Dehát az elöljárók Isten képviselői: csináljuk azt, amire küldenek. Amikor régen Turóczy néni bútorgyárában kitanultam, nem gondoltam volna, hogy annyiféle nagy munka lesz abból. — De kezdetben a tamingi magyar egyházmegyében (Nagy-Kínéban) mlisszióskodott, akkor mindig magyarok között élt és dolgozott, „otthon“ érezte magát, inkább, mint ezekben az években. Nemde? — Igen is meg nem is. 46 éves missziós életemből 13-at Tamingban töltöttem. De már akkor kezdődött a „mostani“. 3—4 szomszédos egyházmegyében hamar rájöttek, hogy Turóczyné keze alatt sok mindent megtanultam, ami itt igen kapós. De akkoriban inkább csak a műhelyben dolgoztam másoknak is — „otthon“. De annak vége szakadt. Vándorbotot fogtam, mert az egyház és a rendünk sorsa az lett. — Hova került akkor? — 1949-ben a rendi fiatalsággal mentem a Fülöp-szigetekre mint betegápolójuk. Vagy 120-an voltak. Persze új intézményeket is kellett építeni és berendezni, az az én szakmám. A magasabb elöljárók fölfedezték, hogy ez a magyar testvér sok mindenre jó. Attól fogva csak részben tudtam a magyar missziónak dolgozni, és mind kevesebbet lehettem magyarok között. De hát ugyanúgy van a missziókban a páterekkel is. öt év alatt ott is műhelyeket kellett létesíteni. Azután „a mór elvégezte munkáját, a mór mehet...“ — Mi következett azután? 85
