Szolgálat 54. (1982)
Tanulmányok - Sinkó Ferenc: A belső várkastély magyar kapusa
„Piszter igazgató úrnak (a Bernardinum vezetőjének) köszönhettem - írja vallomásaiban hogy megismertem azt, aki hamarosan életemnek csillaga lett, liziői kis Terézkét. Elkezdte nekem ajánlgatni önéletrajzát...“ „Természetesen francia és bizonyára tüdővészben halt meg? - feleltem rá gúnyolódva.- Valami érzelgős francia apáca lehet. Már pedig nekem az ilyesmi nem kell.“ - Egyszer azonban elfogyott az olvasnivalója. Ráfanyalodott és elolvasta. „Olvastam, olvastam, s nem tudtam abbahagyni ... rabja lettem kis Terézkének és az is maradtam.“ Rendi karrierje tovább emelkedett. A nagykáptalan váratlanul és meglepetésszerűen őt választotta meg a ciszterci rend római generális prokurátorává, általános ügyintézőjévé, akinek feladata, hogy a világ különböző részeiben működő apátságok hivatalos ügyeit az egyház központi intézményeinél és hivatalainál intézze. Újból el kellett tehát hagynia Magyarországot. Fel kellett adnia nevelői és tudományos ambícióit, energiái nagy részét kénytelen volt hivatalos ügyek intézésére fordítani, ami idegen volt tőle. Mindez azonban csak a külső keretét jelentette a kegyelem munkájának, amely a legkülönbözőbb hatások révén tovább érlelte lelkét. A világháborúig Rómában lakott. Megismerkedett az egyház központjának belső életével s magával annak irányítójával, X. Szent Piusz pápával is. Hivatala révén kapcsolatba került a legkülönbözőbb ciszterci férfi és női kolostorok életével, olyanokkal is, ahol Szent Bernát életstílusát a maga eredeti és zordon tisztaságában élték. Egyre tágult látóköre. Rendi közösségek belső problémáit kellett megoldania. Avilai Szent Teréz útját járta — „akiről azonban én — mondja vallomásában — szégyen, de való, akkor még majdnem semmit sem tudtam“. A hivatalos ügyek intézése közben művészettörténeti tanulmányai jelentették számára a pihenést. Ahogy futnak az évek, egymást követik az újabb és újabb döntő hatások életében. Kitört a háború. Olaszországban nem maradhatott, mert mint ellenséges ország polgárát internálták volna. Magyarországba, régi rendi keretei közé nem térhetett vissza, mert Rómában, hogy tekintéllyel tudja intézni a rend ügyeit, apáttá nevezték ki. „Nem kívánhattam, hogy adjanak egyszerre olyan vezető állást, amelyhez az hozzáillik.“ A Fribourg melletti maigrauge-i női ciszterci kolostorban talál otthonra. S itt ismerkedik meg a fribcurg-i patrícius családból származó Mária-Janka apátnővel — „akinek - mint — mondja — megtérésemet s kármelita hivatásomat köszönhetem“. „Rám elsősorban az ő szerzetesi erényei voltak nagy hatással.“ Főként az apátnő szegénysége és szeretete, ahogyan szerzetesnőit — szolgálta. „Csodálatra késztetett az ő mélységesen mély, de amellett tökéletesen józan és gyakorlati vallásossága. Olyan volt az, mint az az egyiptomi piramis, mely feldönt- hetetlenül áll a legterjedelmesebb lapján és tompa csúcsával mutat az ég felé. Nem érvényesült abban semmi égnek szaladó gótika és még kevésbé sasszárnyalás, de annál több koncentrált házi ész.“ 48
