Szolgálat 54. (1982)

Tanulmányok - Benkő Antal: Fiatalok Istenről

Mert ebben az elbizonytalanodásban hirtelen felragyog lelki szemeink előtt az Isten arca egy egészen új formában: hirtelen rádöbbenünk, hogy a mi Istenünk nem a szokások Istene; Ö ott is él, ahol már régen nem élnek, vagy haldoklanak az ősi szokások. Arra is rádöbbenünk, hogy a mi Istenünk nem a helyek Istene; ott is jelen van, ahol mi már nem vagyunk otthon, ó a velünk utazó és velünk kereső Isten, És így talán közelebb jutunk „atyáink Istenéhez“, Ábrahám, Izsák, Jákob Istenéhez, aki nem akart sátorban lakni, hanem tűz- oszlopban haladt népe előtt; ott volt közöttük, osztotta velük a pusztai vándorlás negyvenéves nyomorát, velük vándorolt és velük kereste az otthont. Az ő Istenük volt.

Mi valahogyan ugyanezt éljük meg napjainkban. Hontalanságunkban és keresésünk homályában felragyog előttünk Isten új arca, amelyről ezt olvassuk le: Ö nem a szokások és helyek Istene, hanem a mi Istenünk. Vagy még nem nyilatkoztatta ki új arcát? Akkor várjunk: várjuk ki, milyen formában tapasztal- tatja meg magát velünk ma Isten. Az ígéret ugyanis örök érvényű: Vagyok. Fontos a nyitottság: hagyjuk, hogy Isten meglepjen bennünket. De legyen ez imád- ságos nyitottság: Istenem, lépj be életembe.

Felhasznált irodalom:

GROM, B., Religionspädagogische Psychologie, Patmos Verlag, Düsseldorf, 1981. ELKIND, D., The Origins of Religion in the Child, Review of Religious Research, 1970, 12, 35—42.

ESSER, W. (Hrsg.), Die religionspädagogische Grundfrage nach Gott, Herder, Freiburg, 1969.

HUBERT, H., Religiöse Früherziehung, Bardtenschalger Verlag, München, 1978.

Benkő Antal

FIATALOK ISTENRŐL - EGY KORKÉRDÉS FELELETEIBŐL

Ha egy gondos kertész egy reggelen ismeretlen hajtást fedez föl az ágyás- ban, meglazítja körülötte a földet, és azt gondolja: hagyjuk egy kicsit nőni, ki tudja, nem szökik-e szárba valami új és remek virág? így kell a fiatalokkal szemben viselkedni, — írja egy családapa, tapasztalt ifjúsági vezető. Hozzáfűzi: amikor a fiatalok esetleg újszerű nyelvezetét halljuk, amikor magatartásukat látjuk, vizsgáljuk meg saját magunkat is, hogy milyen kategóriákkal (hogy ne mondjuk: „skatulyákkal“) közeledünk hozzájuk.

Mások Isten-képének vizsgálata összevetést jelent a magunkéval. Gyakran csak akkor vetünk pillantást saját ruhánkra, amikor szembeötlik ismerősünk feltüremlett nadrágszára, félrecsúszott nyakkendője. Hogy kissé kárörvendő önelégültséggel vagy figyelmes jóindulattal közöljük-e észrevételünket a másik35