Szolgálat 53. (1982)

Eszmék és események - Levelesládánkból

Sok barátunk van, szeretettel vesznek körül! Minden érdekel! Mindennek nagyon örülök. Van bőven időm; mindenkit meghallgathatok. Hát ez a szolgálatom. Ez a hivatásom. Nővérjelölt voltam, mikor 31. éve a betegség kegyelmét megkaptam. Boldog vagyok! Imát ígérek!

— Napok óta akarok írni, de hiába, aki nyugdíjas, annak a maga számára nincs ideje. Egyik helyettesítésből még ki sem fogytam, már vár a másik, meg a kis öregek, betegek. Csodálatos az Isten kegyelme, hogy amikor szeretetszolgálatról van szó, szinte megkétszerezi az ember fizikai s lelki erejét. De nem ugyanezt tetszenek-e tenni ott is? Ez a mi hivatásunk, ezt kéri majd tőlünk egyszer az Úr számon.

— Miután az öregkor után már csak az „örök Tavasz“ következik — Isten tudja, még hány évünk van, amit itt a földön töltünk —, én már most gondolok arra, mi legyen az, amit unokáimnak emlékül hagyhatnék. És eszembe ötlött, hogy készítek egy kis ládikát, egy „kincsesládát“, s abba belerakom mindazt, amit én kincsnek tekintek. Ennek a kis ládának az őrzésével megbíztam első számú unokánkat, aki most 14 éves, és elég komoly ahhoz, hogy ő legyen az én kincstárnokom. Ö fogja kezelni, és aki óhajtja, annak ad belőle olvasásra bármit. Mert ebben a kincsesládában könyvek, jegyzetek, idézetek, versek lesznek, kizárólag olvasnivaló, amiket én életem második felében, de leginkább öreg koromban összegyűjtöttem, amiket én nagyon szerettem és kincsként őrzök, és azt szeretném, ha ti is kincset találnátok bennük. A kincstáramban benne van a Szentírás, ami a kincsek tárháza! Azután különböző címszók alatt dossziékban összeraktam az írásokat; szeretet — szenvedés — keresztény hitünk — öregség — halál — stb. stb. Legnagyobb örömöm az lenne, ha mindnyájan olvasnátok ezeket.

— Ez az év részemről nagyon gazdag volt lelkiekben, mert nagyon sokat szenvedek. Már egy éve kezdődött szegény édesapám betegsége, 4 hónap múlva örökre elpihent szegény. Az ő számára megváltás volt a halál, már 84 éves volt és tüdőrákos, tehát sokat szenvedett. De itt maradt szegény édesanyám az ő gyógyíthatatlan betegségével. 81 éves, de 81 kilós is, és úgy emelgetem szegényt, eszik, de mindig gyengébb. Ő is sokat szenved, de én is éjjel-nappal. De nem baj, van mit adni az Úr Jézusnak, ezt a sok szenvedést. Csak azért kérem a jó Istent, hogy adjon nekem erőt és sok türelmet, míg ő él, mert hiszen neki rajtam kívül senkije sincs. Nem tudjuk, mit rejteget számunkra ez az élet, de utána már az örök haza lesz, csak ezen az úton tudjunk haladni, amelyiken most járunk.

— (Belgiumból:) Jól sikerült karácsonykor a M. néni köszöntése. Csak nagyot nézett, hogy az oltár kalocsai terítővei van letakarva, rátűzve a rajz és felírás, amely a magyarok közti működésének 50 éves jubileumát fejezte ki. A karácsonyfa, Jézuska és virágok még ünnepélyesebbé tették az egészet. Kértük, hogy érte legyen a mise, utána még a helyszínen (a kultúrház nagytermében) megköszöntöttük danaszolva, és felolvastam egy kis összefoglalót, amelyben igyekeztem méltányolni 50 éves működését. Majd asztalhoz ültünk, mint mindig, mikor valakit ünnepelünk. Finom töltöttkáposzta és töltöttpaprika, sütemény, konty alá valók és egyéb jók kerültek a feldíszített asztalra. Közben, míg ejtőztünk, felolvastam két régi verses jegyzőkönyvet. Jól esett vicces formában közösen átélni a múltat. — Előbb tanakodtunk, mit adhatnánk valami „nagyot“ M. néninek, de semmit sem találtunk méltóbbnak, mint meleg, családias atmoszférát teremteni, ami sikerült is. Köszöntötték őt már a tavasszal, Atyánk felmutatta a Rómából érkezett pápai kitüntetés tekercsét, és át is adta. De gondolom, M. néni nem a Pápától várta az elismerést, hanem a magyarjaitól! (NB Figyeljük meg több mint 30 éve kinn élő levelezőnk ízes magyar nyelvét! Szerk.)

— (Hollandiából:) Az itteni Erzsébet-nap táji misével kapcsolatos előkészítésnél az a tény kapott meg, mint aktuális és konkrét példa, hogy ez a négy éves korban otthonából kiszakadt gyermeklány úgy meg tudta őrizni magyarságát az idegenben, hogy nekünk magyaroknak a szemében mai napig is magyar szent. Viszont ő az idegenben magyarsága megőrzésével mégis annyira integrálódott, hogy a „világ“ teljesen a magáénak ismeri. Szememben ma ez az ő fontos időszerűsége kinti-benti magyarok számára.

91