Szolgálat 53. (1982)

Eszmék és események - Levelesládánkból

rój. Az Isten nagyon szeret minket! És ez nem „várakozás“, hanem VALÓSÁG! Hitünknek gyökere van, s mi is fáradozunk azért, hogy „harmincszoros, hatvanszoros, százszoros“ termést hozzunk. Amit tanulok, az csodálatos! Innen is örömem, felelősségem, de nagy ráhagyatkozásom is Istenre! Akiket meghívott, meg is tartja, mert Isten mindenkor hűséges ígéretéhez!

— Mennyi nagyon rendes, komoly keresztény él országunkban! Látom a virágzó hajtásokat, s bízom a bő termésben. Éppen tegnap volt nálam két kismama. Az egyik család, ahol három gyermek van, albérletben lakott, ott nem tűrték már a gyerekeket a zaj miatt. Befogadta őket ez a másik keresztény család, ahol öt kicsi van. így most 8 gyermek és 4 felnőtt él boldogan egy kis lakásban. S erről úgy beszéltek, mintha ez a iehető legtermészetesebb lenne. Nagyon boldogok, kiegyensúlyozottak. A gyerekek aranyosak, mind olyan, mint az élet, egészségesek. Sok ehhez hasonló példát tudnék írni. Hiszem, hogy nálunk is kibontakozóban van egy mélyebb keresztény élet, s a világi hívek igénylik ezt. A papságnak mintegy fel kell zárkózni hozzájuk, habár vannak nagyon rendes papjaink is.

— Olyan különös, hogy az ember akármilyen lelki vagy testi problémával találja magát szemben, mindig kellő időben megkapja az eligazodás lehetőségét. Akár egy jó könyvben, egy szentbeszédben, egy jóbaráti szóban vagy egy jól sikerült elmélkedésben. Minden olyan — szinte kézzelfogható — Gondviselés szerint történik az ember életében. Ez olyan jó és megnyugtató.

— Életünk tanúságtétele is hadd legyen hálás szeretetünk kifejezője. Minél változatosabban táplálkozunk: Jézus testével, szent igéjével, s embertestvéreink hitével, gondolataival, annál egészségesebben élhetünk, fejlődhetünk.

— Tíz napig négy pici kisfiúra kellett a sógornőmmel vigyázni. Az egyik két éves lesz, három pedig négy éves. Éppen abban a korban vannak, ami a nagy felfedezések kora, s amikor még hiába mondom, hogy a sündisznót nem kell megsimogatni, mert szúr, azt előbb ki kell próbálniok, hogy el is higgyék. S az is nehéz volt, hogy általában esett az eső, s nem mehettek ki a udvarra, így a bezártság még inkább megvadította őket. No azért különösebb baj nem volt, mégis örültünk, amikor aludtak. Olyan félelmetesen szép világ a kisgyermekeké, ahogyan ránk tudnak hagyatkozni mindenben. Ezt a védtelenséget kell nekünk vigyázni. S ezt a védtelenséget kell átélnünk ahhoz, hogy mindenben Istenre tudjunk mi is hagyatkozni.

— A napokban busszal mentem be a városba. Tömött volt a kocsi. Egyik megálló előtt egy sovány nő igyekszik az ajtó felé. Közben véletlenül meglök egy másik nőt. Az rögtön fölszisszen, és nem éppen udvarias megjegyzéssel leckézteti a tolakodót. Ez azonban mosolygós arccal ezt válaszolja neki: „Kedveském, véletlenül löktem meg. Lássa, nagy csomaggal vagyok. De azt ígérem, ha nálunk földrengés lesz, magáért fogok imádkozni, hogy baj ne érje.“ Szívből elnevettem magam. Nohát ez igazi keresztény válasz volt. Bárcsak ilyen szópárbaj hangzana föl mindig az autóbuszokban! Sajnos, legtöbbször gorombán visszavágnak egymásnak az emberek, aztán egyik is, másik is dünnyög magában. Az ilyen bosszankodást pedig el lehetne intézni kedves mosoly- lyal, vagy udvarias szóval.

— Évekkel ezelőtt itt járt egy cigányáé. Leánykányira töpörödve, betegen kuporgott

az ajtóm előtt, s valami meleg ruhát kért. Még biciklis koromból volt egy lovaglófolttal regenerált jó meleg télikabátom. Nagy megkönnyebbüléssel adtam oda, de nem voltam biztos, hogy gyengeségében el tudja vinni, mert nagy volt, vastag és nehéz. — A napokban ismét itt járt, és „urbi et orbi“ — megáldott. Megállt a szobám közepén, letette csomagját. Karja egész hosszával keresztet vetett, hangos szóval elmondta a Miatyánkot, féiig az Úrangyalát (ennyit tudott), és mindenre kiterjedő hosszú áldást. A legmeghatóbb az volt benne, hogy a meleg kabátban visszaszerzett kicsi erejének a felét nekem adja a jó Isten. Ilyen nagy lélek szorult ebbe az apró cigánynéba. Áldásától új életkedvet kaptam, s hiszem, hogy az Isten nem veszi el utolsó vagyonkájának a felét. i

— Ó igen, a szenvedés szükséges. Az a „nyolcadik szentség.“ A Gondviselés akaratából ebből kaptunk! Nehéz, de érdemes! Fivérem meghalt, autóbaleset következtében. Édesapám évekig tartó súlyos betegség után szintén. Én még felülni sem tudok.

90