Szolgálat 53. (1982)
Eszmék és események - Magyar nővérek a nagyvilágban
itt vagyunk, a gyermekhalandóság minimálisra csökkent, és sok felnőtt szintén a mi erősítőinknek és gyógyszerünknek köszönheti életben maradását. Minden más szociális irányú fáradozásunk sikertelen naradt. Több fiatal családnak adtunk csirkéket, hogy keresethez juttassuk őket, de amikor tojni kezdtek, mind eladták! Azután azt gondoltuk, hogy a bárány kevesebb munkát ad és igénytelenebb: öt családnak adtunk néhányat, hogy az állattenyésztésre kedvet keltsünk; hálót is adtunk néhány fiatal munkanélkülinek, hogy halászni tudjanak. Az eredmény? A hálót elvitte a víz, a bárányokat nem gondozták; szóval nehezen megy nekik tervszerűen dolgozni! 1979 óta afrikai házunkban csak annyi változott, hogy én és egy francia nővér egészségi okokból valószínűleg véglegesen visszatértünk fogadalmi zárdánkba. Afrikai házunkban egy kis bennszülött 1979. szept. 8-án örökfogadalmat tett, egy ugyancsak 79. dec. 28-án beöltözött, és ez évben a Szent Szív ünnepén szintén volt beöltözés. Jelenleg a kis közösségben van 3 francia, 1 mexikói és 2 bennszülött örökfogadalmas, 2 ideiglenes fogadalmas és 2 újonc, valamint 5 fiatal, aki komolyan készül, de hivatalosan még nem kezdte meg a jelöltidőt. Assisi: A mi közösségünk idős ferences misszionárius nővérekből áll, akik visszajöttek a missziókból, ki Kínából 43 év után, ki Afrikából 48 év után, ki Indiából, s van, aki itt élte le az életét, felajánlva a missziókért. Egyik nővérünk 99. évében van, és még mindig kötöget, saját maga tartja rendben a szobáját, valamennyiünknek épülésére van. Mindennap szentségimádást végzünk a kitett Oltáriszentség előtt, ott mindig megemlékezem önökről, hogy a jó Isten termékenyítse meg apostoli munkájukat, és nyújtson segítséget anyagiakban is. Japán. (Itt kivételesen nem magyar nővérekről írunk, hanem a Japánban működő magyar misszionárius, P. Béky Gell ért beszél japán nővérekről:) Akinek nem kellett volna megszületnie Anyja apáca szeretett volna lenni, de nem sikerült neki. Apja meg szerzetespapnak készült. Öt meg a rend nem vette fel. Ezután kötöttek házasságot egymással. Ámde már az első gyerekkel baj volt. A fiatal asszony tüdőbajt kapott. A nem keresztény orvos művi vetélést javasolt. Ezt azonban tiltotta a katolikus anya lelkiismerete. Ezért egy katolikus orvoshoz fordult tanácsért. Az is rögtön látta, milyen veszélyes esettel van dolga. Mégis vállalta a felelősséget, és megtett mindent, hogy a gyermek megszüiethessék. Az aggódó szülők ígéretet tettek, hogy Istennek szentelik gyermeküket, ha szerencsésen a világra jön. Lány lett a kisbaba. Utána még öt gyerek következett, négy lány és egy fiú. Az asz- szony a harmadik szülés után teljesen meggyógyult. Hat gyermeke ma is él, makk- egészségesek. Az elsőszülött apácajelölt. Először nem nagyon akart a nővérek közé menni, bármennyire is hálás volt anyjának, hogy vállalta a születésével járó életveszélyt. Lassan azonban hozzászokott a gondolathoz, és elhatározta, hogy belép. Apja azonban bölcsen azt tanácsolta neki, várjon még egy évet, dolgozzon, s ha egy év múlva még mindig kedve lesz a szerzetesélethez, hát beléphet. Egyetemista meg dolgozó lányoknak adtam éppen három napos lelkigyakorlatot a nővéreknél. Ott találkoztam vele. Már harmadik éve, hogy bent van. Nemsokára foga- dalmazik. Két húga a három napos lelkigyakorlatra jött el. Az egyik szintén apáca szeretne lenni. Az apjuk is el akart jönni, de mikor mondták neki, hogy ez most csak nőknek való, tréfásan megkérdezte: ha szoknyába bújna meg fátyolt tenne fel, beengednénk? Úgy látszik, tudja, mivel tartozik a jó Istennek felesége egészségéért meg hat nagyszerű gyermekéért. . . A vértanúk unokái Az elmúlt nyáron Dél-Japánban adtam 30 napos lelkigyakorlatot egy japán kongregáció nővéreinek. Ez a kongregáció többek közt arról is nevezetes, hogy csak japánok vannak benne, és szinte mindnyájan a hosszú üldözést átvészelt keresztények leszármazottjai. Nagaszaki környékén meg az egyházmegyéhez tartozó szigeteken tízezrével élnek még ma is a régi keresztények kései unokái. A több mind kétszáz évig tartó kegyetlen üldözés ellenére is megtartották hitüket, és készek voltak ezért minden áldozatra. Jórészük szegény volt, mint a templom egere. A száműzetés döntötte őket 87
