Szolgálat 53. (1982)

Eszmék és események - Magyar nővérek a nagyvilágban

Ismét találkoztam Krisztussal: nem volt orra! a helyén csak vér és csont. Szörnyű látvány a jó Etelvina asszony agyagkunyhójában. A betegség már felfalta az orcáját és elnyomta egyik szemét. Bocsáss meg, Uram, hogy első látogatásomkor annyira féltem ránézni, a szentségeket nyújtani neki! De azután újra meg újra, önként meglátogattam: elég hosszú út, de vállaltam, hogy fölismerjem benne a Fájdalmak Férfiának vonásait, aki mindezt magára vette, hogy engeszteljen bűneinkért. p. K|ener Lász|ő braz(|iai misszionárius

MAGYAR NŐVÉREK A NAGYVILÁGBAN

Westfield, USA: Kanadai kolostorunk, ahol eddig voltam, a solesmes-i (Franciao.) bencés kongregációhoz tartozik. Ennek mind férfi, mind női ága kizárólag kontemplativ életet él. Amint a bencésekhez illik, a liturgikus istenszolgálat a fő jellemvonásunk. Ste Marthe-sur-le-Lac-i kolostorunk 1936-ban alakult. Ha az utóbbi tíz évben meg is ritkultak a hivatások, azért még mindig volt valaki a noviciátusban. Az utóbbi években 70 és 75 között volt a létszámunk (belépésemkor, 1956-ban én voltam a 60.). 1977- ben vagy 78-ban egy kanadai pap tudatta apátnőnkkel, hogy a burlingtoni (Vermont állam, USA) püspök örülne, ha egy szemlélődő rend jönne az egyházmegyéjébe. Ugyanakkor egy itteni jótevő felajánlott nekünk egy nagyon szép telket gyönyörű hegyes vidéken. Villany és kút is van már a telken. Csak azt várja, hogy építsünk és jöjjünk. A környékbeliek ezer módon azonnal segítségünkre jöttek. Persze megmaradt a nagy kérdőjel: az építkezés ára. Koldulni kellett, és bizony az evangélium példabeszédét egy bizonyos toronyról, amelyet valaki elkezd építeni, mikor nincs miből befejezze, nagyon is magunkra alkalmazhattuk volna. Azaz mégsem, mivel volt egy rejtett tőkénk: a Gondviselésbe vetett hit. Segíts magadon, az Isten is megsegít: egy csöpp a másik után jött, néha akadt egy egész „bögre“ is, és apátnőnk hite és fáradozása segítségével a „hordó" lassan megtelt. Közben egyre-másra jelentkeztek az amerikai posz- tulánsok. Ketten már be is léptek hozzánk Kanadából. 1980. jún. 10-én volt az „első lapát“ szertartása az építkezés megindításával. Két nővér akkor idejött, és a helyszínen ellenőrizte a munkálatokat egész idő alatt. Idén akt. 1-én végre átadták a nagyon egyszerű, de stílusos téglaépületet. Ok‘. 2-án megérkeztünk nyolcán Kanadából, és most éljük a kezdet örömeit és fáradalmait. Még csak „cella“ vagyunk, de remény van rá, hogy januárban priorátussá lépünk elő, és akkor tavasszal valószínűleg megnyithatjuk a noviciátust. A kolostor 20 személyre van számítva jelenleg, de a megnagyob- bítása bele van kalkulálva a tervrajzba, és akkor 40 nővért fogadhat majd be. Mondanom sem kell, hogy én vagyok az egyetlen magyar.

Flóra nővér Dél-Afrikából (I. Szolgálat 34/86) a nyáron otthon járt, és magyar levéllel örvendeztetett meg bennünket: Most Budapesten vagyok. Rokonságom és én nagyon boldog vagyunk, hogy kisikerült találkozni és megismerni egymást. Utaztam a vallásos ruhámban, de a vonatban a tisztviselők nagyon barátságosok voltak. Most is ezt a ruhát viselem. Szombaton Szentendrében voltunk. Megnéztük a világhíres Kovács Margit gyűjteményei. Vasárnapon Balatonhoz mentünk. A templom túl tele volt a 10.30-as szentmisében. Ez egy új, modern templom, de nagyon szép. Mindenütt magyar motívum. Fiatal emberek énekeltek gitárhoz. Nagyon ünnepes volt. Egy asszony egy filmet csinált magamról a mise alatt. Ebben a hétben Budapestre és Esztergomba megyünk. Itt nagyon jól érzem magamat. Sajnálni fogom, mikor el kell menni. Most sokat beszélek magyarul. Senki sem segítette nekem ezzel a levéllel. (Gratulálunk!)

Sao Paulo, Brazília: 1973 karácsony vigíliáján püspök atyánk az Oltáriszentség szolgálója tisztséget ajándékozta nekem. Akik nem jöhetnek el a szentmisére, azokhoz elvihetem Jézust. Dús János bácsi és Juliska néni magyarok. Mind a kettőnek az egyik lábát leoperálták. Tolókocsiban ülnek egész nap. Vasár- és ünnepnap a rádión keresztül hallgatják a szentmisét. így egyesülnek a szent áldozattal. Énekelnek és imádkoz85