Szolgálat 53. (1982)

Az egyház szava - Johannes Tauler: Krisztus misztikus Teste

Mártának, mert dolgozott. Amit csinált, az jó és szent volt. Túlzott aggódásáért hibáztatta.

Meg kell csinálnunk minden jó és hasznos munkát, amit találunk, de a gondjukat Istenre kell hagynunk. Igen gondosan, békésen, egész szívvel kell végeznünk munkánkat, belevonva Istent. Figyelnünk kell minden részletre, nagy buz- gósággal és odaadással, és félszemmel magunkat is figyelemmel kell kísérnünk, megkérdezve magunktól, mi indít a munkára. Nagyon lelkiismeretesen kell igyekeznünk megkülönböztetni, mire ösztönöz bennünket Isten Lelke, azt kéri-e tőlünk, hogy passzívok legyünk, vagy pedig aktívok. Követnünk kell ösztönzéseit és eszerint cselekednünk. Ha azt kívánja tőlünk, hogy pihenjünk, akkor pihenjünk; ha dolgoznunk kell, fogjunk hozzá békésen és vidáman. Ha öregekkel vagy betegekkel és tehetetlenekkel találkozunk, ne várjuk, hogy segítségünket kérjék. Kéretlenül tegyük meg, amire szükségük van, és versengjünk a kiváltságért, hogy szeretettel szolgáljunk nekik. Hordozzuk egymás terhét. Bizonyosak lehettek, hogy ha nem teszitek meg Isten adta munkátokat, elveszi tőletek és olyannak adja, aki rendesen el tudja végezni, titeket pedig haszontalanul, erénytől és kegyelemtől megfosztva hagy.

Ha munka közben Isten titkos érintését érzitek, figyeljetek rá gondosan, de anélkül, hogy elhanyagolnátok munkátokat. így megtanuljátok, hogy Istent belevigyétek munkátokba, ahelyett, hogy elszaladnátok belőle Őhozzá.

Kedves gyermekeim, így kell megtanulnunk, hogyan gyakoroljuk magunkat az erényben. A tanulás egyetlen módja a gyakorlat. Isten nem gyömöszöl beléd erényeket, ha te a kisujjadat sem mozdítod. Ne gondoljátok, hogy az Atya, Fiú és Szentlélek egyszerűen belerepül olyan emberekbe, akik sohasem dolgoztak az erény megszerzésén. Erényünk ugyancsak keveset ér, míg meg nem izmosodott belső vagy külső gyakorlattal. Volt egyszer egy farmer, aki cséplés közben elragadtatásba esett; de folytatta munkáját, ezért egy angyalnak kellett jönnie, hogy vigyázzon a cséphadaróra, nehogy megüsse magát. Ti meg állandóan szabad időt kértek az imádságra. Nagy adag egyszerű lustaság lappang ebben; mindenki szem akar lenni, hogy folyvást szemlélődjék, és semmit se dolgozzék. Ismerek valakit, aki a legtöbb embernél jobban szerette Istent, és egész életében szántóvető volt. Negyven esztendeig járt az eke nyomában, és mind a mai napig ezt teszi. Ez az ember egyszer megkérdezte Urunktól, kívánja-e, hogy abbahagyja a munkát és beüljön a templomba. De a felelet az volt: nem, nem kívánja. Azt akarta, hogy továbbra is arca verejtékével keresse a kenyerét, az ő legszentebb Vérének tiszteletére.

De azért mindenkinek találnia kellene megfelelő időt a nap vagy az este folyamán, hogy visszavonuljon lelke mélyébe, ki-ki a maga módja szerint. Akik olyan haladottak, hogy tudják, hogyan kell teljes egyszerűséggel, minden elképzelés vagy különös formaság nélkül Istenhez fordulni, tegyék ezt; ez az ő útjuk. A többiek pedig hadd csinálják úgy, ahogyan nekik a legmegfelelőbb, egy jó órát töltve lelki gyakorlatokban, mindenki a maga módján. Nem lehet mindenki szem.

Tauler János (1300 k.—1361)

75