Szolgálat 53. (1982)

Tanulmányok - Belon Gellért: A felnőtt ember imája

TANULMÁNYOK

Belon Gellert:

A FELNŐTT EMBER IMÁJA

Szent Pálnál olvassuk: „Gyerekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait“ (1Kor 13,11). Mikor a felnőttek imájáról kezdünk beszélni, lehetetlen szembe nem nézni azzal a kérdéssel, hogy mit csináljunk gyerekkorunk imáival. Mert hiszen aki vallásos szülőktől származik, azt megtanítják gyerekesen fogalmazott imaszövegekre. Ezeket a legtöbben a gyerekszokásokkal együtt elhagyjuk, mint felnőtthöz nem illőket. Másokat pedig nem tanulunk, mert a hittanulás idejét lejártnak véljük. Úgyhogy felnőtt korunkra csak a Miatyánk és talán az Odvözlégy marad meg, annak is gyerekkorból hozott gyorsan egymásután elsoroló (latinul: recitáló) formája, tehát szöveghűségre törekedve, ütemesen sorjázva a szavakat, lehetőleg lendülettel.

Úgy tetszik, hogy a gyerekkorral ezt az imamődot is el kell hagyni. Sokan talán érzik is a gyerekesen végzett imák fonákságát felnőtt korukban, és ezért is hagyják el az imát teljesen. Ám érdemes ráfigyelni a kereszténység nagy imádkozóira, akik azt mondják: Istennel szemben mindnyájan gyermekek vagyunk. Ó oly nagy, és mi olyan kicsinyek vagyunk! A gyermekkorból kinövő értelmi fejlettségünk is csak annyival jut közelebb hozzá, mintha valaki egy létra fölső fokán állva lenézi az alsó fokon lévőt, és azzal henceg, hogy ő közelebb van a naphoz. Mintha az a néhány fok számítana a kilométerek millióihoz! Éppen ezért nem árt figyelembe vennünk az imádság nagy mestereinek: Nagy szent Teréziának, a múlt században Newman bíborosnak vagy a mi Prohászkánknak szokását, hogy gyerekkoruk imáival tudták legjobban az istengyermekség evangéliumi magatartását kifejezni. Éppen ezért szívesen imádkozták reggeli—esti gyerekimáikat. És ezt ajánlották másoknak is.

A másik, amit a felnőttek imájának tárgyalásakor röviden érinteni kell: a szóbeli ima. Éppen azért, mert a gyerek imája szóbeli formulákban áll, és azok hibátlan elmondása vívja ki számára azt a dicsőséget, hogy „szépen tud imádkozni“, sokan magát a szóbeli imádságot is gyerekesnek tartják. Talán kiveszik a liturgikus imákat, bár sokaknál ez sem kivétel. Hiszen ezért kell küszködniök a lelkipásztoroknak a templomok hallgató mezőinek megszólaltatásával. Itt megint az emberiség nagy imádkozóira kell rámutatnunk, akik, mint pl. Loyolai szent Ignác, ajánlják, hogy időnként hangosan imádkozzunk, hogy testünk is részt vegyen az Isten tiszteletében liturgián kívül is.

5