Szolgálat 53. (1982)
Tanulmányok - Németh József: Nevelési problémák a növekvő gyermekkel
isteni kegyelmet, ahogy ezt Jézus Krisztus személyes példáján és tanításában megismerte, míg a profán nevelés ezt figyelmen kívül hagyja. A keresztény és profán nevelés megegyezik abban, hogy elismeri az antropológia alapvető ismereteit és követelményeit, ahogy azt az emberi fejlődés pszichológiája leírja és közkinccsé teszi. Ha tehát csak az antropológiai feltételeket nézzük, akkor nincs a keresztény és profán nevelés között különbség. — Mindkét nevelési rendszerben nagy helyet foglal el annak a ténynek elismerése, hogy minden ember bizalomra és szeretetre van utalva: minden ember több szeretetet és bizalmat igényel, mint amennyit önmaga tud adni. A keresztény nevelési törekvés arra irányul, hogy a konkrét életkörülmények között, az antropológia meglátásait felhasználva és azokra építve, a kinyilatkoztatásból nyert emberfogalom követelményei szerint alakítsa és bontakoztassa ki az emberi személyiséget, amelynek modellje és ideálja Jézus Krisztus. Család és nevelés Mind a profán, mind a keresztény nevelés alapja a családban fektetődik le. A családban kapja meg a gyermek az életet, és éli meg először életében a szeretetet, bizalmat. A családban kapja meg a fészek melegét, a biztonságérzetet és védettséget; a családban tanulja meg és gyakorolja be az értékek rendszerét, egymáshoz való kapcsolatát. A család vezeti be a gyermeket az értékek biztonságából a környezet nyíltságába, a család irányítása alatt építi fel a gyermek az új közösségi kapcsolatokat, hogy egy nagyobb körben élhesse meg a bizalmat, hitet, szeretetet, egymás jogainak kölcsönös elismerését és tiszteletben tartását. — De ugyanakkor az ellenkezőjét is nyújthatja a család a gyermeknek, ha a családtagok között viszálykodás és feszültség uralkodik, ha a családtól való menekülésben vagy annak lerombolásában keresik további életútjuk boldogulását. A mai kor ifjúságának arculata A mai kor ifjúságának legjellegzetesebb igénye a hasonló korúakkal való kapcsolat és közösség. Az egyedüllét és a magányosság mindig problémája volt az ifjúságnak. Minden fiatal természetes törekvése, hogy a saját lábán álljon, hogy önállósítsa magát. Szüleihez való kapcsolatát át szeretné alakítani baráti kapcsolattá, és új, nagyobb körre terjedő kapcsolatokat szeretne felépíteni. A mai kor körülményei azonban nagyon megnehezítik ezt az átalakulást és váliozást. — Ma a legtöbb fiatal egy- vagy kétgyermekes családban nő fel, amely a kapcsolatkeresést és a különféle szerepjátszást csak szűk keretekben és korlátozott mértékben elégíti ki. Épp ezért a legtöbb korlátozva és leszűkítve érzi kibontakozási lehetőségeit. Házassági válás vagy különélés még tovább zsugorítja kibontakozási igényeit. , — Sok családban más felfogásuk van a fiataloknak az engedelmességről, tekintélyről, szabadidőről, munkáról, az élet értelméről, mint szüleiknek. így a 50
