Szolgálat 53. (1982)

Az élet delén

AZ ÉLET DELÉN

>yAz emberélet útjának jelén — egy nagy, sötétlő erdőbe jutottam, — mivel az igaz utat nem lelém.“ Hány éves lehetett a halhatatlan költő, Dante, amikor az Isteni Színjáték bevezető sorait megírta? Harmincöt, mint ahogy Boccaccióra támaszkodva egyesek gondolják? A firenzei köztársaság kormányának magaslatáról tekintett volna szét, s látta, hogy mennyien úttalanok? Vagy már elérte az ötvenet? Megízlelte a száműzetés kenyerét? Egy biztos: a meglett ember élményvilágát tükrözik ezek a sorok. Mint annyian mások, ő is megélte, hogy eddigi, napsugarasnak tűnő útján sötétség, „vad vadon“ veszi körül, ezen keresztüljutva találja meg a „jót“.

A meglett ember problémáiról, az életút felét taposókról szeretnénk mi is írni. A gyermekekről, fiatalokról mindig sok szó esett. Utóbbi időben (ebben az évben különösen is) gyakori téma az öregek. Kevésbé gondolunk azokra, akik a nap terhét hordozzák. Pedig ez az életkor is gyakran válságokkal terhes. Itt pattannak ki a megelőző évek eltussolt problémái; itt vetjük el öregkorunk életstílusának csíráit. Kétségtelen: az élet zenitjén fellépő kihívásokra adott válasznak egyéni színezete lesz, amint a serdülők is különböznek egymás közt. Manapság mégis mindinkább tudatosul, hogy a „középkorúak“ — férfiak éppúgy, mint a nők — gyakran válságon mennek keresztül otthon, munkahelyükön, hitükben. Néha azzal mentegetjük magunkat, hogy mondanivalónk java amúgy is nekik szól. Máskor azt gondolhatjuk, hogy az élet sodrában állóknak nincs se idejük, se erejük magukra gondolni. De pontosan ezért nem szorulnak még inkább testvéri kézre?

Az élet delén járók s ilyenkor esetleg válságba jutottak arcképét találóan rajzolja meg Kereszty Rókus. Sok ember megrendül, mert — mintegy előre tekintve — rádöbben, hogy kenyerének javát már megette, a halál közeledik, evilági síkon felfelé már nem haladhat. Nem képes megbirkózni evvel a gondolattal. — Zichy Aladár tanulmánya szintén helyzetképet fest. Kiemeli, hogy a felnőtt embernek kötelessége belevetni magát az élet küzdelmébe, közre kell működnie a termelő, teremtő munkában. Ugyanakkor felhívja figyelmünket, hogy a hittel megélt katolikus erénytan és liturgia gazdag támpontot nyújt a modern élet hajszáján való felülemelkedéshez.

Belon Gellert elmélkedése arra tanít meg, hogyan talál rá a meglett ember a sötétből kivezető útra az imádságon keresztül. A Miatyánk hét kérése, Krisztusnak a keresztfán kiejtett hét szava találóan világíthat

3