Szolgálat 53. (1982)

Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A püspöki szinódus a családról

dolgunk, akik nem hívők. Az Újszövetség felől nézve ez képtelen állapot, de nálunk szabállyá vált. Csakhogy ezzel a szentségek egész szerkezete, a hit és szentség teljes viszonya mélyrehatóan felbomlik. Lehet-e szentségeket kiszolgáltatni nemhivőknek? Vagy a hitnek milyen minimuma a feltétel? A kérdés előkerül az első gyónásnál, első áldozásnál és bérmálásnál, de a házasság esetében szinte még sürgetőbb. Itt ugyanis felnőttekkel van dolgunk, és a keresztény házasság igénye és ígérete mindenestül a hitre utal. Csak a szinódusnak a témáról szóló központi mondatait idézném: „Le kell mérni a hívők hitbeli érettségének fokát, és hogy mennyire teszik tudatosan azt, amit az egyház tesz. Ez a szándék (ti. hogy azt tegyék, amit az egyház) szükséges a szentség érvényességéhez. Úgy látszik, nem lehet meg ott, ahol nincs adva legalább valami minimális szándék, hogy a keresztségben kapott hitük erejében együtt higgyenek az egyházzal. Egyaránt kerülni kell a rigorizmust és a laxizmust (a túl szigorú vagy a túl gyengekezű eljárást, Ford.), amennyire lehet, erősíteni a gyenge hitet. Dinamikus hitoktatást és megfelelő házassági előkészítést kell megvalósítani, hogy a jegyesek hite fokozatosan növekedjék, és gyümölcsözően fogadhassák a szentséget.“ Németország számára nagyon fontos egy további pont is, amely a würzburgi egyházmegyei szinódus hasonló kérdéseivel érintkezik: Kívánatos annak a tételnek mélyebb megvizsgálása, amely szerint a házassági szerződés hitüket elvesztett megkereszteltek szemében is teljesen azonos lenne a házasság szentségével. Arról van itt szó, hogy helyesen ki tudjuk értékelni, mit jelent a megkeresztelt nem-hivő nem szentségi házassága. Teológiailag minden bizonnyal „nem semmi“, de még nincs kidolgozva, hogyan lehet pozitív módon besorolni, és mint erkölcsi kötelezettséget megfelelően értékelni.

3. A házasság felbonthatatlansága

Az újraházasodott elváltak problémája

Ezután a szinódus (teljesen átgondolt logikával) a házasság felbonthatatlan- ságának problémája és az újraházasodott elváltak felé fordul. A pozitívumból indul ki: az élethossziglani hűség jeléből, amire Isten az embert képesnek tartja, amire a szentség által képessé teszi a hitben. „A házasság felbonthatat- lanságának alapja és támasza a házastársak kölcsönös teljes önajándékozása; gyümölcse, jele és igénye annak a visszavonhatatlan szeretetnek, amellyel Isten az ő népe iránt viseltetik, kifejezése annak a hűségnek, amellyel Krisztus egyházának ajándékozza magát.“ A szinódus azután a hála és elismerés szavával adózik azoknak a házastársaknak, akik korunk és saját életük válságai közepeit megőrzik ezt a hűséget. Az elismerés különösen is megilleti azokat, akik — bár házastársuk elhagyta őket — nem kötnek új házasságot. Végül nagy nyomatékkai hangsúlyozza a megfelelő házassági előkészítés jelentőségét, amelynek során vizsgálat alá kerül és megérlelődik a házastársak belátása és a hűségre való képessége, hogy csökkenjen azoknak az eseteknek a száma, ahol utólag merül fel a semmisség problémája.

38