Szolgálat 52. (1981)

Eszmék és események - Szeplőtelen fogantatás ünnepére (Hans Urs von Balthasar)

korbácsolják a teljesítőképességét, ott növekszik a kapzsiság, a kivagyiság is, és a társadalom általános kémrendszerré változik...

Vessünk most egy pillantást a régi Izraelre Jézus kora előtt. Abban, mint egyetlen más népben sem, ott élt a vágy a világ állapotának teljes megváltozása után. Olyan birodalom után, amelyben végre minden rendben lenne. De azt is tudta Izrael, hogy ezt a birodalmat saját erejéből nem hozhatja létre. Istennek kellett megtennie. Istennek kellett — mint Izajás mondja — meghasítania az egeket és lejönnie, úgy, ahogyan az eső fentről a földre hull, és a száraz talajt ráébreszti, milyen magvak és lehetőségek rejlenek benne, hogy a föld zöldelljen, hajtson és teremjen, a magvetőnek kenyeret, az ültetőnek termést adjon. Éppen ezt tudták a jámbor és hivő izraeliták: Mi vagyunk a száraz föld, magunktól sohasem fogjuk tudni megtenni, ami helyes; Istennek kell jönnie, mint esőnek és harmatnak, és képessé tennie bennünket erre, általa és vele együtt.

Még egy második elemi belátás is ott volt Izraelnek ebben a vágyában. Itt közöttünk, emberek között minden reménytelenül összekavarodik. A rossz és a helyes, a jó és a gonosz, az Isten szerinti és az istentelen. Nemcsak a közösségben, hanem minden egyes szívben is. A másodikat talán kevésbé világosan látták a zsidók, mint az elsőt, bár vannak olyan passzusok is énekeikben, amelyek azt kérik Istentől: tisztítsa meg szívüket ismeretlen, öntudatlan bűneitől, vizsgálja meg, hogy kiderüljön, egyedül Istenben bízik-e és mennyire. De mégis hatalmasabb volt a másik gondolat: Jöjjön el Isten üdvösséges ítéletre, kiválasztani a jót a gonosz közül, az egyiket választottként kiemelni, a másikat elvetni, hogy végre igazi világrend jöjjön létre a messiási birodalomban: szeplőtelen, minden társadalmi bűntől megszabadult, miképpen mennyben, azonképpen a földön. Dániel prófétánál Isten teljhatalmú megbízottja, az Emberfia le is száll az ég felhőin ítéletre, és együtt uralkodik a földön szentjeivel, vagyis azokkal, akik tökéletesek, igazak, megfelelnek Isten várakozásának és aszerint élnek, azokkal, akik maradéktalanul teljesítik Isten akaratát.

Tulajdonképpen itt minden megvan, ami a mai ünnep történelmi megértéséhez szükséges. Ebben az ünnepben Isten beteljesíti Izrael várakozását a világ teljes megváltoztatására, de — mint ahogy az ószövetségnek az újba való átmeneténél mindig történik — úgy, hogy mindenestül felülmúlja és fejetetejére állítja. Az Istentől jövő üdvösség, éppen mert Istentől jön, egészen más, mint bármelyik ember elképzelhetné. Hol van a különbség? Az ember, még a jámbor, az igaz ember is, öntudatlanul, automatikusan határokat állít, mert ő határt állító, áteredő bűntől megjelölt lény. „Igen — de!“ „Igen, — ha Isten úgy cselekszik, ahogyan én elképzelem, hogy az igaz Istennek cselekednie kell!“ De Isten határtalan, és el akarja törölni az embertől állított vagy megkövetelt határokat. Ha ő jön, akkor nem azért, hogy határt húzzon jámborok és istentelenek között, vagy zsidók meg pogányok között, hanem — mint Pál mondja — azért, hogy lerontsa az elválasztó falat. És Isten minden bizonnyal igazságos és bíró, de ítélete maga lesz az üdvösség. Nem úgy, ahogyan az emberek kép67