Szolgálat 52. (1981)
Az egyház szava - Egyházatyák az Oltáriszentségről
okosságával kigondolt egy módot. Mert amikor titokzatos egyesüléssel egy testben - a sajátjában - áldja meg a híveket, akkor a sajátjával együtt egymás testének is részeseivé teszi őket. Ki osztaná hát meg, ki szakítaná ki természetes egységükből azokat, akiket az egyetlen szent Test Krisztussal egységbe fűzött? Mert ha mindannyian egy kenyérben részesülünk, mind egy testet alkotunk. Krisztus ugyanis nem osztható meg. Ezért mondják az Egyházat Krisztus testének, mi pedig egyes tagjai vagyunk, Szent Pál mondása szerint. Fulgentius ruspei püspök (467-532): Contra Fabianum (Cap. 28,16-19) Azért ajánljuk föl az áldozatot, hogy az Úr halálát hirdessük, és megemlékezzünk arról, aki életét adta érettünk. Ö mondotta: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért“ (Jn 15,13). Minthogy tehát Krisztus szeretetből halt meg értünk, amikor az áldozatbemutatás idején megemlékezünk haláláról, azt kérjük, adja meg nekünk a szeretetet a Szentlélek eljövetele által. Alázattal könyörgünk arra a szeretetre, amely Krisztust keresztre vitte értünk, hogy a Szentlélek kegyelmét véve mi is úgy éljünk, mint akiknek a világ keresztre van feszítve, és ők is a világnak, utánozzuk Urunk halálát, és amint Krisztus „halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istenben él“, mi is „új életre keljünk“ (Róm 6,10.4), s a szeretet ajándékával meghaljunk a bűnnek, éljünk Istennek. „Mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete“ (Róm 5,5). Az Úr testében és vérében való részesedés ugyanis, amikor az ő kenyerét esszük és az ő kelyhét isszuk, belénk oltja, hogy meghaljunk a világnak, és életünk elrejtőzzék Krisztussal az Istenben, testünket pedig megfeszítsük bűneivel és bűnös vágyaival. így történik, hogy minden hivő, aki szereti Istent és felebarátját, ha nem is üríti ki a testi szenvedés kelyhét, issza az Úr szeretetének kelyhét, s ettől megittasodva megtagadja földi tagjait, magára ölti az Úr Jézus Krisztust, és nem enged a test vágyainak; nem is azt szemléli, amit lát, hanem amit nem lát. Az Úr kelyhét pedig akkor isszuk, ha a szent szeretetet megőrizzük. Enélkül átadhatja valaki testét úgy, hogy elégjen, semmit sem használ neki. A szeretet ajándéka adja meg nekünk, hogy a valóságban is az legyünk, amit az áldozatban titokzatos módon ünnepiünk. Uram, karácsonyra mindenki megajándékozza egymást, mi is szeretnénk hát ajándékot adni Neked: Meg akarjuk szerezni Neked a magunk módján az örömet, hogy újból világra jöhess. Ha együtt vagyunk a Te nevedben, akkor újra megszületsz köztünk, az egész emberiség üdvösségére. Chiara Lubich 63
