Szolgálat 52. (1981)

Az egyház szava - II. János Pál pápa harmadik enciklikája (R.)

igazi alanya mégis csak az irányító ember marad. A technika jó szövetségese, de ellenségévé is válhat, ha pl. elveszi alkotó kedvét és felelősségét, munka- nélkülivé vagy rabszolgává teszi. — Szubjektív értelemben a munka alanya az emberi személy. Éppen személyes jellege adja meg erkölcsi értékét. Minősítésének, méltóságának alapja elsősorban nem a végzett munka fajtája, a teljesítmény, hanem az, hogy személy végzi. Tehát nem az objektív, hanem a szubjektív dimenzió. Ebből fakad a fontos következtetés: „Bár igaz az, hogy az ember munkára született és hivatott, mégis elsősorban ,a munka szolgál az embernek, nem az ember a munkának'.“ Ezt a helyes keresztény értékrendet az iparosodás kora óta különböző materialista és ökonomista áramlatok fenyegetik, amelyek „árucikknek“, „termelőerőnek“ (munkaerő!) tekintik az emberi munkát, a munkást pedig puszta termelőeszköznek. A helyes rendnek ez a felfordítása jellemzi a kapitalizmust. Visszahatásaként a munkások, elsősorban az ipari proletariátus, összefogtak a kizsákmányolás ellen. Ez társadalmilag és erkölcsileg jogos volt. Azóta, éppen az összefogás következtében, sok és mélyreható pozitív változás ment végbe a munkások jogainak terén, de még sok nyílt igazságtalanság is tapasztalható.

Isten alapvető szándékát a munkával a bűn sem változtatta meg, magával hozta azonban a végzésével járó nyomasztó fáradságot („arcod verejtékével eszed kenyeredet“ Tér 3,19). A Szentatya itt költői lendületű és a tapasztalat melegétől átjárt leírást ad arról, mennyire „bonum arduum“, nehéz, meredek, fáradságos jó a munka (Aquinói Szt. Tamás). Mégis java marad az életnek, többé teszi az embert. Ezért erény a szorgalom. — E rész végén a pápa a munka közösségi jellegét tárgyalja. Előfeltétele a családalapításnak és alapja a családi életnek, nemcsak anyagilag, hanem a nevelésben is, hiszen a család a munka első iskolája. Építi a nemzeti közösséget, gyarapítja az egész emberi család közös javait.

III. Ütközés (konfliktus) a munka és a tóke között a történelem jelen szakaszában. (11—15.) A pápa felvázolja a már érintett ellentét létrejöttét a tőke és a munka világa között, ami a liberalizmus és a marxizmus ideológiai összecsapására, majd az osztályharc politikai programjára vezetett. Itt elsősorban az egyházi tanításnak arra az alapelvére kell ügyelnünk, hogy a munka elsőbbséget élvez a tökével szemben. Ugyanis a termelési folyamatnak a munka elsődleges létrehozó oka, a tőke, vagyis a termelőeszközök összessége pedig csak eszközi oka. A munka emberi tényező, a tőke csak dolgok summája. A munkával kezdettől kapcsolódik a magántulajdon kérdése. Az ember felfedezi és kiaknázza a természet kincseit, de nem teremti őket, hanem ajándékként kapta a Teremtőtől. Minden munkája kezdeténél ott a teremtés misztériuma. Mindaz az eszköz azonban, ami a munkát szolgálja, maga is a munka gyümölcse. Tehát „be kell mutatni és ki kell emelni az ember elsődleges szerepét a javak létrehozásában, az ember primátusát a dolgokkal szemben ... Ezt az igazságot meggondolva először is könnyű megérteni, hogy a

51