Szolgálat 52. (1981)

Tanulmányok - Löffler Mária: Krisztus minden gyermeket vár

Az elsöáldozási előkészület is csak rövid, egyszerű mondatokban történhet. Fontos az átváltozás szavai után hozzátenni: „Ez már nem kenyér. Jézus van itt.“ Ugyanígy a bornál. Az elsöáldozási szentmisét ajánlatos, ahol lehet, kisebb csoportban, több plébániáról összevont gyermekekkel tartani, utána agapéval. Bérmálás előtt már inkább lehet a serdülőt összehozni, összebarátkoztatni (ez fontos!) a többi korabeli bérmálkozóval, és bár külön kell előkészíteni, együtt mehet velük bérmálkozni. így egyre jobban megéli az egyház közösségét, a plébánosnak pedig alkalma nyílik híveit megtanítani arra, hogy a szellemileg fogyatékos is hozzájuk tartozik, Isten előtt velük egy értékű ember, fogadják be.

Ezeket a gyermekeket is meg lehet tanítani rövid, egyszerű imákra. A legjobb, ha ő maga fogalmaz meg rövid kijelentő vagy kérő mondatokat, hálaadó, dicsérő vagy kérő imádságnak. Rövid mondatokat meg tudnak jegyezni, hosz- szabb imát nem tudnak fejből megtanulni, csak egy-két mondatot a Miatyánkból, Hiszekegyből. Még jobb az imát énekelni, ez jobban behatol a lelkűkbe. Az áldozás utáni ima is legyen csak egy pár mondat: „Jézus, köszönöm, hogy hozzám jöttél. Maradj mindig velem. Segíts meg! vagy: Segíts, hogy kedves legyek.“ Nem kell aggályosnak lennünk, hogy mehetnek-e a gyermekek gyakran áldozni, ha nem tudnak áhítatosan imádkozni. Mi sem tudunk! A mise előtt, esetleg már előtte való este beszélni kell a gyermekkel (ezt minden gyermekkel meg kellene tenni!), és felkelteni az örömét: „Jézus szeret téged, ő jön most hozzád. Mondd majd meg neki, hogy örülsz." Ismételjük el vele a tanult rövid imát, áldozás után talán imádkozzuk vele együtt.

Ahol egy iskolában, otthonban vagy városban több szellemileg fogyatékos gyermek van, érdemes számukra vasárnap külön szentmisét tartani, legalább havonta egyet, amelyen a szülők az egész városból többi gyermekükkel és a nagyszülőkkel együtt részt vesznak. Franciaországból indult ki ez a szép mozgalom. Ez a mise lehet délután is, utána családias jellegű összejövetel van közös étkezéssel. Ez a gyermeknek egy szép vasárnapot jelent, ahol jól érzi magát, egyszer ő áll a központban. A családok viszont megismerik egymást, egymás problémáit, tapasztalatait, barátságok jönnek létre, kölcsönös segítés alakul ki. (Ilyen baráti kapcsolatok más vallásos szülők között is nagyon fontosak gyermekeik későbbi vallásos fejlődése szempontjából.)

Ezeket a fogyatékos gyermekek számára tartott szentmiséket teljesen az ő igényeiknek megfelelően szervezik, csak egyikét mondat, egy imádság szól a felnőtteknek. A gyerekek egészen közel vannak az oltárhoz. A mise egy uralkodó témája a gyermek életéből való (várni, ünnepelni, segíteni, megosztani), amivel már az előző hittanórákon is foglalkoztak. A mise rövid, felépítése nagyon egyszerű és áttekinthető, a gyermekek minél tevékenyebb bevonásával történik: ének, előimádkozók, zene, tánc, képpel is szemléltetett evangélium után annak mégjátszása, esetleg rajz. Csak nagyon röviden lehet beszélni, imádkozni, de a gyerekek bevonásával, és fontos a változatosság. Nem szégyen, sőt jó, ha miséző pap megkéri a tanítónőt, hogy a gyermekek színvonalán írja meg számára a történetet, ami igehirdetés és prédikáció egyben, azonkívül egyszerűsített kifejezésekkel a miseimákat.

Mindez nem könnyű feladat: egymás terhét hordozzuk. De aki fogyatékos gyermekekkel foglalkozik, Jézushoz vezeti őket, akár szülő, akár hitoktató, nem41