Szolgálat 52. (1981)
Tanulmányok - Löffler Mária: Krisztus minden gyermeket vár
fogyatékosságra, és nem is gyógytapasz rá. Lehet azonban vigasz, éppen úgy, mint minden ember számára, mert segít elviselni az élet kellemetlenségeit és nehézségeit“ (Sági, A.: Das körperbehinderte Kind, Freiburg 1966). Meg kell mutatni, hogy Isten azt is megengedte, hogy Jézus szenvedjen értünk; hogy más emberek is szenvednek. De az emberek imádkozhatnak egymásért, ő is imádkozhat, az imának igen nagy ereje van, és segíthetnek egymáson, ő is segíthet másokon. Ezért minden lehetőséget fel kell használni a szeretetre, a segítésre való nevelésre. A fogyatékosok örülnek neki, ha hasznosak tudnak lenni. Az ilyen gyermekben is — minél okosabb, annál inkább — felvetődik a kérdés: Mit jelent ő a többieknek a teljesítményeket követelő társadalomban? Mi értelme van az életének? Éppen az ő léte mutatja, hogy kell lennie valaminek, ami több is, más is, mint az eredményeket mérő társadalom, valami nagy Egésznek, amibe ő is, más is bele tud illeszkedni. Kell lennie egy nagy Szeretetnek, ahol az egyes ember otthon érezheti magát. Az örök Isten léte nélkül a fogyatékos ember léte merő igazságtalanság. 3. Nem könnyű dolog a szülőknek, akiknek valamilyen szempontból fogyatékos gyermekük van, ezt a gyermeket nem szégyellni, valóban el is fogadni és igazán szeretni, úgy mint a többit. Ez a hősies szeretet nagy hitet követel meg, abból táplálkozik. Másoknak sem szabad a családot megvetni, kerülni. A betegség, fogyatékosság nem Isten büntetése, mint ezt régen hitték az emberek. A gyermeket el kell fogadtatni a szomszédokkal, az iskolatársakkal. Nem sajnálatra van szüksége, nem is kényeztetésre kárpótlásul, hanem igen nagy mértékben együttérző szeretetre, bizalmat keltő légkörre. A lelkipásztori munkában is tudomást kell szerezni róluk, és számításba kell venni őket. Fontos dolog a jó keresztény családból származó gyermekekkel foglalkozni, de éppúgy nem szabad elhanyagolni sem a langyos keresztényeket, sem a fogyatékosokat. Sajnos, számos család fordult már el az egyháztól, mert a plébános vagy a hívek nem voltak megértéssel irántuk és fogyatékos gyermekük iránt. Az ellenkezője is igaz: a plébános segítő megértése a vallástól távol álló szülőket is megnyerheti. Helyes dolog a fogyatékos gyermekekkel külön foglalkozni iskolában, hitoktatásban, a szentmisén. De erre nincs mindig mód, és nem is elég. A híveknek is össze kell fogniok, hogy ezeket a gyermekeket beépítsék az egyházi életbe. 4. Főleg a nehezen nevelhető gyermekek találkoznak sok ellenszenvvel. Pedig nem a gyermek neveli saját magát. Legtöbbször ideges szülői házban, rossz családi körülmények közt, helytelen, következetlen, szeretetlen nevelés hatására válnak gyermekek nehezen nevelhetővé. A fogyatékosság is gyakran magatartásbeli nehézségeket von maga után. Szidás, büntetések halmozása, a szeretet megvonása legtöbbször csak fokozza a gyermek dacos, aggresszív magatartását. Sok gyermek feltűnő magatartásával öntudatlanul egyszerűen fel akarja magára hívni társai vagy a nevelők figyelmét: ha már nem szeretik, mert rossz, legalább verés vagy büntetés formájában foglalkoznak velük. 37